Mohóság

Wir sind nicht einig.

Rilke

Mert minden második éjjel az első
Éjszaka kritikája,
És minden harmadik éjjel
A másodiké;
És mindegyiken micsoda mohóság!
Egyszer erős hátára vett,
Aztán partra vetett az elíziumi kék Víz;
Tajtékzó taréjai a béke fölött
Azon az éjjel összecsaptak.
Nem ő lett szerelmes a körme
Hegyéig az abszurd évszakba,
A májusi télbe, de ő
Választott bort, ínyéhez illőt,
Ő döntött az éjszakák felől.
Nem egyezünk.

Minden második éjjel az első
Éjszaka kritikája,
És minden harmadik éjjel
A másodiké;
És ama trópusi reggel
Már a közös hiúság kritikája:
Nem egyezünk.
Hátára vesz, és undokul elejt.
Medencényi emlékeztető
Marad utána a házban.
Csöppenként visszabújik a csapba,
A medrébe, a forrásba:
Örökre. És nem örökre.
Elrejtőzik, fájdalom képében előjön.
Megmártóztam benne, száradok.

***

bárhogyan törekedj:

nem moshatod ma le

a holnapi mocskot

Ballada múlt idők szerelmeseiről

A férfiak, akik szerettek – volna,
úgy néznek rám, mint hiábavalóra,
akitől merő pimaszság, hogy él még,
aki alól rég kifutott a térkép.
És úgy legyintenek, mindenttudóan,
mintha olyasmit tudhatnának rólam,
amit a többi ember elől rejtek:
titkos fekélyt, szégyenletes förtelmet.

És elsorolják számtalan hibámat:
rossz kurva vagyok, jártatom a számat,
a becsületről sohase hallottam,
ifjat megrontok, öreget becsaptam.
És örülnek, hogy bajjal élek (mással),
és megtetéznek csapást új csapással.

S e férfiakat – mert szerettek volna -
barátaimnak képzelem azóta.
Még mindig bennem sajog a kudarcuk,
még mindig szégyenkezve látom arcuk.
S míg jobb szeretnék, hogyha nem is lennék,
engem máig lefegyverez az emlék,
az adósság, oktalan bűntudatban:
hogy adni akartak és én nem adtam.

Ajánlás:

Herceg, ha mégis értenéd a lelket,
add meg lelkemnek azt a nagy kegyelmet,
hogy semmi kíntól komisszá ne váljak,
ne csak megértsek, de meg is bocsássak.
Hogy számolatlan szedjem a kudarcot,
mint győztes hadvezér a hadisarcot

Végre

Végre

Most hogy végre látlak,

Van kire gondolnom,

Végre

És ha meg nem is kívánlak,

Azért lesz miről álmodnom,

Eszembe jutsz

És elénekellek,

Szóvá teszlek,

Újjáteremtelek,

Csak engedd meg.

Végre

Meríts erőt a szóból,

Amely hozzád beszél,

Végre

A szemed tüzének hódol

A vers, amely miattad él,

Így lettél múzsa,

Így köt majd gúzsba

Egyetlen dallam,

Hogy végre szabad legyél,

Hogy többé ne félj,

Hogy többé ne félj.

Nem kell, hogy észrevedd,

Mert meg sem értheted,

Nem látja szép szemed,

Hogy az átok alól

Végre

Feloldoztál,

Zavartan felnevetsz,

Örülsz, hogy itt lehetsz,

Engem nem gyűlölsz, nem szeretsz,

De az átok alól

Végre

Feloldoztál.

Végre

Egy kérdésre vár csak a válasz,

A titkod hadd legyek én

Végre

Ha a boldogtalanság fáraszt,

Talán jóvátehetném

Bizonytalan

És egyszerű szándék,

Maga a játék

Az igazi ajándék

Csak ne dobd el még

Csak ne dobd el még.

Metaoptika

Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.

Valami nincs rendben ebben a Paradicsomban

Valami nincs rendben ebben a Paradicsomban,
Mert először a szeretetünk hiánya az,
Ami a szívünkre csavarodik,
Aztán a mindent elöntő gyűlölet
Eliszaposodása, mélysége,
A száguldó utak mellett sűrűsödő sírkeresztek
Friss koszorúi és a kukákba dobott csecsemők
Szörnyű magányossága, árvasága,
Korcsosuló lelkünk együgyűsége és idegensége,
Amikor a szavakat kifacsarjuk, eltorzítjuk, átértékeljük,
Kimossuk és kiteregetjük, mint egy elkoszlott ruhát,
Miközben sekélyes gondolatainkat
Fennhangon hirdetjük.
Valami nincs rendben ebben a Paradicsomban,
Hiszen bűneink egyre szaporodnak,
Mert elfelejtettük már a zöldülő fák és bokrok
Egyszerűségét, tisztaságát,
Csak az emberi hatalom képmutató varázslatát csodáljuk:
A szabadság szabadossá vált körutjait,
Az eszméletlenségig túlkiabálható tereit,
Vándor állatait, csigalassú eszméléseit,
Szamár indulatait, papagáj kirakatait,
Karvaly gazdagjait, skarabeus szegényeit,
Mint megkövült csillagállatok
Dicsérve önmagunkat, akár a meztelen illatokat.
Valami nincs rendben ebben a Paradicsomban.
Valami nincs…