2008. december 19., péntek

Szeretet könyv/ idézet II.


Nem tudjuk, mi a szeretet.
Nem tudja senki. Se te, se én.
Csakis ezzel a "nem-tudással" lehet, óvatosan, megközelíteni.
Ahogy az akácág leveleit tépkedjük, és a sok bizonytalan "szeret-nem szeret", "szeret-nem szeret" után talán eljutunk végre a SZERET! bizonyosságáig - vagyis a valódi választ adó levélig -, úgy indulunk most együtt a magunk igazi válaszának keresésére.
Ezen az úton minden levélke fontos.
A letépett levélkék is.
Ezt a végső titok sejtelmével mondom neked: nemcsak az Utolsó Levél, hanem az egész ág és minden letépett levélke egyformán fontos. A tévedés is fontos. A csalódás is fontos. A kiábrándulás is. A találkozás is fontos, de az elválás is. Fontos a boldogság és a boldogtalanság. A közöny és a szenvedély is fontos. Az árulás is és a bűnbánat is. Fontos az egyedüllét gyötrelme és a kapcsolatok elviselhetetlensége. Az elhagyás és a visszatérés. Fontos a hűség és, sajnos, a hűtlenség is kihagyhatatlanul fontos. Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót. Mindent át kell élnünk. Csak akkor lehetünk valóban egymáséi, ha már minden álruhát, gátlást, önzést, félelmet, csalódást, szenvedélyt, hazugságot levetettünk magunkról. Ha már az összes levélkét letépkedtük.

2008. december 17., szerda

Szeretet könyv/ idézet I.


Ahhoz, hogy felkérjelek táncolni, az kell, hogy én magam is tudjak és szeressek táncolni. Ha én vagy te egyedül nem tudunk, együtt sem tudunk majd. A második feltétele, hogy egymással is szeressünk táncolni. Én veled, s te én velem. De ez kevés. Még valami kell. Zene. Zene nélkül nincs tánc. Az kell, hogy mindketten halljuk a zenét. Zene nélkül csak állunk egymás mellett, mint két össze nem tartozó, süket idegen. Sokszor megéltük már ezt az "istentelen" állapotot, amikor két szám között elhallgatott a zenekar, s mi ott álltunk a parketten, üresen, örömtelenül, zenétlenül...
Ha megszólal a zene, azonnal mozgatni kezd téged és engem is! Együtt mindkettőnket.
Mindketten felolvadunk egymásban, és a muzsikában.
Pörgünk együtt boldogan.
Ha bármelyikünk nem hallja a zenét - csak legázolni tudjuk egymást.
Zene nélkül nincs tánc.
A zene ami a te testedből, lelkedből árad, ami áthat egem és elragad, s ha kibillennék, helyrebillent a te zenéd.
Vagyis téged szeretlek. Az odaadásnak és az elfogadásnak nagy játéka ez.
Bár mind ketten úgy érezzük, mintha a muzsika bennünk szólna - a zenekar fönt van!
Az egész világmindenségben szól a zene. Akkor is, ha nem szeretsz.
Akkor is ha nem tudod, hogy szeretve vagy!
Állandóan, szüntelenül és örökké szeretve vagy.
És ahhoz, hogy mi ketten jól legyünk egymással, rá kell hangolódni a zenére.
Lehet, hogy te egy kicsit másképp hallod, mint én, mert a te lelkedben más hangszerek vannak, mint énbennem, (mindenki a magáét is beledalolja a hangok közé) - de más muzsikát nem hallhatsz, mert akkor nem tudunk táncolni, akkor összetapossuk egymást.
A szeretet kérdését két ember nem képes megoldani.
Hiába minden igyekezet, kell a harmadik is!
A Zene!

2008. december 13., szombat

Keresem az utam


Látod nincs mit mondanom,
A napot, az órát sem tudom
Csak várom, hogy üzend, hogy vársz

Most nem ontom bátran, okosan a szót
A falon át hallom csak a rádiót
Ha erre jársz, engem itt találsz

Ezer meg ezer éve keresem az utam
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar,
Akinek engem küldött, akit nekem szánt az ég

És az a rádió úgy zokog,
Mintha szerelmet vallana,
Most nekem szól a legbutább dala

Mert úgyanúgy hívlak most is
Szánalmas, hogy mindent elhiszek,
Hogy mennyire örülnék neked

Ezer meg ezer éve keresem az utam
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar,
Akinek engem küldött, akit nekem szánt az ég

Tudom, hogy vár még rám
A holdnak tán a túloldalán
Õ az aki beszél bennem, érthetetlen angyalnyelven

Keresem az utam
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akar,
Akinek engem küldött, akit nekem szánt az ég
A magas ég.

2008. december 11., csütörtök

Rorate


A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.





A gyertyák rendre gyúlnak,
A minisztráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.




Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifju pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!

2008. december 5., péntek

Csillag után


Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok…
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton –
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
„Aranyad tilos kivinni!”
szólna ott a vámos rám.
„Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”
Százszor megállítanának, –
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.

2008. november 29., szombat

Szimpozion

Valahol lenni kell egy lakomának,
Hová hivatalos, kit idelenn
Halálba űzött az éhség, a bánat,
A reménytelen szerelem.


Valahol lenni kell egy palotának,
Hová bejáratos, kit idelenn
Minden örömből és fényből kizártak
S elhullt a rögös útfelen.


Valahol lenni kell egy orgonának,
Melyen majd egyszer befejezhetem
A dallamot, mely itt halálba bágyadt
S amely az életem nekem!

Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyöru igézet,
Ilyenkor decemberben.


. . . Bizalmas szívvel járom a világot
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben


. . . És valahol csak kétkedő beszéd
Hallok szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak s higgyünk rendületlen
S ne csak így decemberben.

2008. november 25., kedd

Bádatos dapok

Hideg dovebber dzsípős szele jő
biatta bost bidded bező kopár,
oda az egyhe, őszies idő,
s elbúlt a Gyár.

Deb tudob, bilyen erős akarat
lelkesít, hogy daloljod bég a száj,
bégis dalolok, bitt a badarak,
bert hát buszáj.

Bost búcsú déked, trillázó patak,
ti rózsák, badarak, te tarka rét,
búcsú déktek, artikulált szavak,
áldott beszéd!

Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked,
búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,
begtört szívvel sebbi bást deb kérek,
csak hogy - hapci!!!

2008. november 16., vasárnap

Isten választottja

Akit az Isten rendel
azt soha ne engedd el
fogd a kezét, a lábát
a fenekét, a bokáját -
abba mindig kapaszkodj
ha lerúg is, ragaszkodj
nézd a fogán a fények futását
szemöldökének varázsát
este hatkor
hogy milyen nagy ilyenkor
lesd a körmei ívét
hogy kikaparják ismét a szemed
hogy ne lássad az elárultatásod.
Föltündöklő nyakát nézd, ahogy sohase másét
becsapva és szelíden, ahogy rendeli Isten.

Mindent megér a szobája, a melege, a mohája
a dunyhája, az ágya, az összerándulása
a bőre reszketése, a beleegyezése
a bögye, a bibéje, a pihéje becézve.
Mindent megér, ha Isten elrendeli
egyetlen és szűzi szerelemnek
akit csak Neked enged... azt soha el ne engedd
legyen kicsike, mulya, vagy leány elárulva
akit az Isten enged, az legyen a szerelmed...

2008. november 2., vasárnap

Ne sírj!

Ne sírj, mert szeretsz engem!
A halál nem jelent semmit,
Csak átmentem, a másik oldalra,
Az maradtam, aki vagyok és Te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül....
csak mert a szemed most nem lát...

Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult szép
gyöngéd szeretetem.

Kérlek, légy szíves.... ha lehet, töröld le a könnyeidet,
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem....

2008. október 23., csütörtök

Hősköltemény a pesti srácról

Te pesti Srác!

Te napköziben nevelkedett apró kamasz,

Te, akinek élte mindössze

Vagy tizenöt sivár tavasz,

Te, kibe már az ABC-vel tömték az ideológiát,

A szovjet tankok vad tüzében

Zengted a szabadság dalát.

A tankok acélzáporában

Nem remegett gyenge kezed.

Bátran markoltad meg a géppisztolyt,

És szórtad rájuk a tüzet.

Kicsiny szíved tán összerezzent,

De lábad bátran szaladt,

Kezedből nyugodt, biztos ívben

Repült a benzines palack.

Te pesti Srác, te hősök hőse,

Ontottad drága véredet,

S a kivívott szent szabadságban

Megkaptad érte béredet.

Te kicsiny bajtárs, esküszünk, hogy

Megvédjük ezt a drága bért,

Mert nem lehet, hogy kicsiny szíved

Hiába ontott annyi vért.

Te pesti Srác,

Te napköziben nevelkedett apró kamasz,

Te, akinek élte mindössze

Vagy tizenöt sivár tavasz,

Téged, ki ezt a drága életet

Hazádért így adtad oda,

Amíg magyar él a földön,

Nem feledhetnek el soha!

2008. október 11., szombat

Sorsunk


Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

Ugrani már: soha


Megállok pihegve, űzetve,
Ugrani nem fogok tüzekbe,
Ugrani már: soha már.

Megállok s úgy állok, úgy állok,
Miként a három szent királyok,
Kik Krisztustól jöttenek.

Pokoltokból semmit se hoztam.
S amim csak volt: szét-elosztoztam.
S nem kell nekem semmi sem.

Állok egy kifosztott lélekkel,
Drága, megrabolt emlékekkel,
De siváran, savanyun.

Adjatok egy jobbik világot
S akkor talán másképpen látok,
De adjatok: de hamar.

És külömben mindennek vége,
Megállni: sorsom tisztessége
S ugrani már -- soha már.

2008. október 7., kedd

Esti imádság


Ó, milyen vak homályba futnak
kik nélküled indulnak útnak.
A kezemet nézem: leszárad;
szívem sívó homokkal árad.

Valamikor kézen vezettél;
szökni akartam, nem engedtél,
csend volt szívemben és a csendben
szavad szólt csak, mindennél szebben.

Én Istenem, hívj vissza engem!
Magam maradtam, eltévedtem.
Légy bátorságom, bizodalmam;
ó, légy úrrá megint Te rajtam!

2008. október 4., szombat

Nem múlik el a szerelem



Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó,
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság.

Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számontartó,
Mindenben betegséget szimatoló
Mindíg virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés.

Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép
Tiltakozás
A halványuló pipacs hullása
Ellen,
A ráncokban megbúvó nagy törvény
Ellen,
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben.

Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség
Ellen,
A keménykoporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd,
A választ nem adó
Néma temető ellen.

Nem múlik el a szerelem

2008. október 2., csütörtök

Pillanatfelvételek az életből

Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.

A haladó nevet,
a haladó feled,
ha nincs is kézbe kéz.

Az ittmaradó ír,
és néha-néha sír,
és néha messze néz…

A mese vége mégis
örök-szomorú, szent-egy:

van, aki itt marad,
van, aki elmegy - -

2008. szeptember 30., kedd

Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
s a lehetetlenség konok falán
zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
szótalanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, mindhiába
a bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség
tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
mely nem tárult ki átokra, imára,
erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat
– hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe véled,
s olyan közel jön, szépen mosolyogva,
hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
akkor – magától – minden elcsitul,
akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
csak úgy, magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

2008. szeptember 29., hétfő

Látható az Isten




Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, zivataros,
villám-világos éjszakákon.

2008. szeptember 28., vasárnap

Bocsásd meg Úristen


1
Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát,
könnyebbíts lelkem terhét!



2
Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben,
Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett,
akar esni kétségben.

3
Látja magán való szántalan nagy sok jódat,
Kiért, tudja, téged nem tisztelt, jól tött urát,
Háládatlanságát látván hamis voltát,
ugyan szégyenli magát.

4
Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni,
De bűnei miatt nem mér elődben menni,
Tőled oly igen fél, reád nézni sem mér,
színed igen rettegi.

5
Semmije sincs penig, mivel elődben menjen,
Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,
Vagy alázatosan, méltó haragodban
tégedet engeszteljen.

6
Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,
Véled ijesztgeti, kétségre sietteti,
Ki miatt majd elvész, ha véle jól nem téssz,
magát Pokolra ejti.

7
Jajgatván nagy sokszor említi szent nevedet,
Mondván: Vajha az Úr hozzá venne éngemet,
Bizony kedvét lelném, mert őtet követném,
mint édes Istenemet!

8
Bátorítsad, Uram, azért biztató szóddal,
Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával?
Hadd inkább dicsérjen ez földön éltében
szép magasztalásokkal.

9
Az te szódat, tudom, mihelyen meghallhatja,
Ottan szent nevedet, mint atyját, úgy kiáltja,
Kiterjesztett kézzel, sűrű könyves szemmel
magát reád bocsátja.

10
Legörögvén könyve orcáján, úgy megkövet,
Magad is megszánnád, látván, mely keseredett,
Mert zokogásokkal, siralmas szép szókkal
kér fejének kegyelmet.

11
Irgalmasságod is annál inkább kitetszik,
Azmennél több vétke néki megengedtetik,
Inkább kegyelmedben, mint büntetésedben
te irgalmad tündöklik.

12
No, nem tartod, tudom, tovább haragod rajta,
Mert az békességre te jobb kezed kinyújtva,
De csak olyanoknak, kik utánad járnak,
mert vagy mindenek ura.

13
Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez,
Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez,
Mert lám, hozzáfogad, csak reá hadd magad,
igen irgalmas úr ez.

14
Higgyünk mindörökké igazán csak őbenne,
Bűntűl őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle,
Áldott az ő neve örökké mennyekbe,
ki már megkegyelmeze.

15
Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván,
tusakodván ördöggel.

2008. szeptember 24., szerda

Énekelj

2008. szeptember 23., kedd

Szentivánéj


Sokszor olyan méltatlan, nagyfejű legényekre pazaroljuk energiánkat! Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát.Utólag megfejtem jeleiket, és transzparensként állnak előttem.Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak.Á, dehogy változnak. Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt.Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk.A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással.Esküszöm, nem értem magunkat.Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez. Lassan jobban értem a férfiakat, mint a nőket.

2008. szeptember 21., vasárnap

Vágyakozás


Szellő lennék tűző napban,
megmártóznék patakhabban,

tarka mező, lepke szárnya,
égbolt ékes szivárványa.

Virág lennék, illatfelhő,
szurok égen csillagernyő,

pillekönnyű hópelypárna,
haldoklónak puha ágya,

hajléktalan menedéke,
háborúra világbéke.

2008. szeptember 20., szombat

Esély

Ha mint kisértet jönnél
a végképp befejezettből,
talán tudnánk is
egymással beszélni.

Egy darabig azt hittük,
kezdhetünk valamihez közösen.
Valami többre gondoltunk,
mint aztán egyre kevésbé.

Veled most nemigen tudom, mi van.
Az omlatag társalgás maltere
lett egy időben homályos tébolyod,
önpusztításod mutatványai
összeterelték a szétszéledő
magánfigyelmeket alkalmilag -
abbamaradt ez is.

Fülemben az éjszaka csendje, mint
a sivatag homokját tépkedő szél,
állandó és közömbös.
Itt vagyunk, ne is firtassuk, hol.
Te is, én is.
Hát beszéljünk egymással.

Üres

Üresen állok
Mindennek háttal
Veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren vagy valaki mással
Megfejtesz mindenkit jófej vagy mégsem vagy jól

Tátongó ember
Veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren vagy valaki mással

Jobb lesz

Ma álmodban jöttem
A hitedben hinni
És soha semmit nem képzeltem mindig is tudtam hogy mikor mibol mennyi
De egy mosolyba bújva

Még most is az arcodra fagynék
Veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren vagy valaki mással

Jobb lesz

Ha igazán élnél
Én a válladról nézném végig ahogy élek
Valaki mással
Egyedül ébren
Mindennek háttal semmit se szól
Vele álmodni könnyebb mint egyedül ébren
Mindennek háttal

Igen a fonákon menni mindig
Mindennek háttal...

2008. szeptember 11., csütörtök

Gyűlölöm a vadvirágos rétet


Elmondottam a szélnek lenn a kertben,
S a Hold is tudja már, hogy nem szeretlek.
Virágaid és vallomásaid,
Tán azt hiszed, hogy örömet szereztek.

Gyűlölöm a vadvirágos rétet,
Hol a kezed a kezembe tévedt.
Gyűlölöm az emlékedet,
Ez a pár nap mi volt neked?
Kinek felelsz, kinek bűnhődsz érte?

Gyűlölöm már életemben mindig,
Tekinteted puha, nagy bilincsét.
Szemed sarkán azt a vásott,
Azt a rejtett mosolygásod,
Azt a hívó, titkos kicsi fényt.
Gyűlölöm a barna hangod,
Ezt a furcsa mély harangot.
Nékem tűzvészt kongatott,
Habár mily' halkan suttogott.

Gyűlölöm a vadvirágos rétet,
Hol a kezed a kezembe tévedt.
Akármilyen csodaszép volt
Az volt a baj, az a kézcsók,
Ott kezdődött minden fájdalom.

Gyűlölöm a barna hangod,
Ezt a furcsa mély harangot.
Nékem tűzvészt kongatott,
Habár mily halkan suttogott.
Gyűlölöm a vadvirágos rétet,
Hol a kezed a kezembe tévedt.

Akármilyen csodaszép volt
Az volt a baj, az a kézcsók,
Ott kezdődött minden fájdalom.

A lét elviselhetetlen könnyűsége/ részlet

...szeretkezni egy nővel és aludni egy nővel-kétféle szenvedély, mely nemcsak különbözik egymástól, hanem már-már ellentétes. A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez számtalan nőre vonatkozik), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).

2008. szeptember 9., kedd

Szívemben bomba van


Szívemben bomba van
És hogyha megcélozom magát
Már nyomban romba van
Szaladjon hát amerre lát.

Mert én szétrombolom, tudom
A kis szerelmes szívét
Ha meg nem gondolom, hogy Ön
Tovább is élhet még.

Szívemben bomba van
És hogyha megcélozom magát
Már nyomban romba van
Szaladjon hát amerre lát.

Mert én, ha rumba dob dobol
Bolond vagyok,
Rumba dob dobol,
Azonnal felrobbanok.
Szaladjon hát, szaladjon hát amerre lát.

2008. szeptember 7., vasárnap

Most múlik pontosan


Most múlik pontosan,
Engedem had menjen
Szaladjon kifelé belőlem
Gondoltam egyetlen
nem vagy itt jó helyen
nem vagy való nekem
Villámlik mennydörög
ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár
tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál
Magamat ringatom,
még ő landol egy almafán
az Isten kertjében
almabort inhalál

Vágtatnék tovább veled az éjben
Az álmok foltos indián lován
Egy táltos szív remeg a konyhakésben
Talpam alatt sár és ingovány

Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torztükör
szentjánosbogarak fényében tündököl

Egy indián lidérc kísért itt bennem
Szemhéjain rozsdás szemfedő
A tükrökön túl fenn a fellegekben
Furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvöl

2008. szeptember 4., csütörtök

Talán eltűnök hirtelen


Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

2008. szeptember 1., hétfő

Mondd miért szeretsz Te mást


Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte egy bolond szenvedély,
De olvassuk csak el, mit mond a levél:

Mondd miért szeretsz te mást, és én csak téged?
Miért másnak örülsz úgy ahogy és néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd miért adtál reményt és oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd miért fogadtad el szerelmes szívem?
És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna
szólhattál volna ne kezdjük el
de te lázba jöttél, s lágyan átkarolva
hozzám hajolva hazudtad el;
Hogy nem szeretsz te mást enyém a szíved
s lásd kis búcsú levél lett az ígéret
de én ezt a kis levelet most összetépem,
ha így akartad hát nekem se fáj!

2008. augusztus 31., vasárnap

Őszi dal



Elmentek már a madarak, a fecskék

Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.

Szép álmomat a lelkemből kilesték

Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.


De elmentél, veled a nyár, az álmok.

Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.

A hervadásban elmerülve állok,

És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.


Neked nagyon hideg volt itt az élet,

Nem jött bíborral már az alkonyat.

S megsemmisült sok délibáb-reményed

Csillagtalan nagy éjszakák alatt.



De érzem már: te vagy lelkemnek minden,

S nem kérek tőled semmi, semmi mást,

Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem

Körülötted az őszi hervadást.

2008. augusztus 29., péntek

Egyéb nem




Minthogy belőle egyéb nem maradt
szeretem, ami körülötte volt
a kis párnát, melyre feje hajolt
karperecét, elárvult tárgyakat
a kulcsot, mely hozzá vitt
távolabb erdőket, városokat
úti port, amit együtt vertünk fel
a mosolyt, mely szívéből
a szemébe szaladt
mikor festették: - nem pótolja
de az egész világ tele van vele
s most tudom csak igazán, mennyire;
ég s föld, s minden őhozzá kapcsolat:
szeretnem kell gondolataimat
minthogy belőle egyéb nem maradt.

2008. augusztus 26., kedd

Bolond tükör


Folyton új dolgok történnek, s te most már

kívül vagy rajtuk. Borotválkozom,

s eszembe jutsz: könny csordul arcomon

és megállok: céljaim fele voltál

és fele szabad tetteimnek, óh, bár

több lettél volna! Élek, folytatom

a munkás napot, s minden utamon

együtt kísér a dús emlék s a sóvár

hiány... De minden könnyem és utam

mit ér? mit, édes társam, társtalan?

A valóság, a jelen, oda van!

Csak tükröd őriz, tükröd, én, a lélek,

tükör, melyből kirepültek a képek,

bolond tükör, mely azt hiszi, hogy éltet!

2008. augusztus 25., hétfő

Maradék élet


Így beszélgetünk, s egy-egy percre oly jó,
hogy gondolatban veled lehetek...
Be felezném érted életemet,
ami még van, csak érezném a forró
gyönyört (amelyhez nem volt s nincs hasonló),
mit jelenléted adott: képzelet
fűtötte bár, én tőled és veled
kaptam, csak tőled! És most a koporsó
s a sír, a farkasréti... De minek
folytassam, édes? Nincs tenélküled,
nincs valóság, s minden öröm beteg:
szó vagy csak, szó a vágy és a hit és a
sok emlék, mit felgyújt még, néha-néha,
az öncsalás, az élet maradéka.