2010. március 31., szerda

Csomagold be mind


Csomagold be mind, ami volt, ami régen
volt, ami édes, mind csomagold be,
ami több, mint játék, szerelem, több, mint
élet is, a kincseim csomagold be,
régi szavam, az aranyt, kevélyen
lengő rímeim, melyekkel magasan
röpültem a többi fölött s ékes igéim,
mind-mind csomagold a batyúba,
abba, amit hoztam s hagyd az úton másnak,
hogy hősi-igazul járjak egyedül,
egyszerű ember az egyszerű földön
s meztelenül legyek, amint megszülettem,
meztelenül legyek, amint meghalok.

Nyugtalanok az én reggeleim és éjjel
hatalmas hang kiabál újra belőlem.
Ruhátlan és hústalan zúg el a lelkem,
nem illik hozzá az ifjúi parádé.
Ugyse soká tart már számomra e földi
vándorlás, tiz évig, vagy húsz évig, aztán
elromlik a test, mely zárja hüvelyében
lelkemet és egészen lélek leszek. Adj hát
vetkőzni most erőt, érezni e kevés
időre magamat s a világot, te nagy
igazság, szeretet s még nagyobb igazság,
fájdalom. Te adj a szememre könnyet,
mert könny nélkül én nem-látó vak vagyok.

2010. március 30., kedd

Apám lánya


Apám lánya voltam, hozzá ritkán szóltam,
anyám lánya voltam, vele szájasodtam.

Volt nekünk lakásunk, benne éltünk, háltunk,
fel és alá jártunk, tudnám, mire vártunk.

El is mentem onnan, gyorsan másba fogtam,
megláttalak téged, így lettem te véred.

Mennék tőled innen, ismét csak elmennék,
csak tudnám, hova mennék, tudnám, hova mennék.

Nem zúg a szél mindig ugyanúgy,
egy húr sem szól mindig ugyanúgy.
A szív sem fáj mindig ugyanúgy,
a leány sincsen mindig ugyanúgy.

Nem zúg a szél mindig ugyanúgy,
a szív mindig ide-oda húz.
Mindig másnak szól a hegedű,
a leány mindig futva menekül.

Életem elvisz, drágám, ne sírj,
többé már nem szól felőlem a hír,
az embernek szíve mindent kibír,
többé már nem szól felőlem a hír.

2010. március 29., hétfő

Vágyódás


Ha majd a sok hazugság véget ér!
s te megszeretsz szilaj szerelmemér',
ha nem lesz szíved már, hogy megtagadj
s pirosra gyullad arcodon a fagy
s forró tüzes vér-rózsa nyíl reája;
aranyhajad fojtó Niagarája
elönti sápadt főm s fejem felett
örök tavaszt ragyog rám két szemed
és átfog két kar, perzselő, fehér...
Ha majd a sok hazugság véget ér!!

2010. március 25., csütörtök

A múlt





képlékeny, mint a pletyka,
megfoghatatlan, mint a rémhír,
idillé apad, mint a népdal,
hegyesre kopik, mint a rágalom,
rövidre zárul, mint a vicc,
méreggé bomlik, mint a pánik,
csömörig eltölt, mint a sláger,
szívünk körül döng, mint a döglégy.

2010. március 24., szerda

Minden lélekzetvétel


Minden lélekzetvétel megsebez,
és leterít valahány szívverés.
Különös, hogy a tenger halhatatlan,
holott minden hulláma végitélet.

Hogyan is igazítja sorsát,
az öröklétet, Isten, a teremtés
mindörökre veszendő mezejében?

Mint a füvek lemondó élete,
mint a halandók egy-egy szívütése,
olyan lehet végülis a dicsőség,
Isten nyugalmas boldogsága.

2010. március 20., szombat

Egy év elmúlt...


Elmúlt egy év, hova tűnt a szép tavasz, hajnali szél?
Az első rügyező ág, a találkozás?

Egy év elmúlt, hova tűnt az édes nyár, szép szerelem?
A forró éjszakák, ígéretek?

Elmúlt egy év, hova tűnt a fáradt ősz, sokszínű táj?
A hulló csillagok, a búcsúzás?



Egy év elmúlt, hova tűnt a hideg tél, a nagy havazás?
A sápadt napsugár, a várakozás?

És jön majd még sok-sok év;
Akire vársz talán majd rád talál.

Az élet nem áll meg soha, a végtelen tánc.
Akárhogy táncolhatsz, csak körbe jársz.
Szoríts meg jól, ha engem kívánsz.
Addig szeress, amíg látsz!

2010. március 19., péntek

Gyengeség


Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.

Csak épp elkezdtem? Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.

Arra gondoltam, hogy hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,
ő akarta? És szólni kezdtem? És
egyszerre kiderült a tévedés:

kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irigy vagyok, vagy még kutyább,

még gonoszabb? Mi lelt? förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
Mi lelt? Már te is?? és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.

Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: Tévedés,
félreértettél? És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.

2010. március 17., szerda

Tudd meg


Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

2010. március 15., hétfő

Kérdések


Mért van az, hogy aki mélységedbe láthat,
aki egész szívvel méltóan imádhat,
azt te vaskezeddel durván eltaszítod,
lángoló szerelmét gyűlöletre szítod?
Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet?

Mért van az, hogy aki önlelkét tagadva,
cédán veti testét hiú forgatagba,
azt te lágy szelíden simogatod szépen,
örömek virágát kelted a szívében?
Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet?

Mért van az, hogy én is tiporva, tagadva,
áhítatos ajkkal hallgatok szavadra,
hogy bár rámtapostál, csókolom a képed,
örvényekbe dobva álmodom a szépet?
Szeretlek, imádlak, te gyönyörű élet!

2010. március 14., vasárnap

Hideg szél


lakatlan kő, hever a hátam,
emlékek nélkül, nélkülem,
az évmilliók halott hamujában.

Hideg szél fújdogál.

2010. március 12., péntek

Hagyd


Hagyd a világot szélként át- s átfújni
életed lazaszövésü gyolcsán:
mint egy száradni kiakasztott ing, lobogj, lebegj,
hálásan szélszagusodva, ellenállás nélkül
- - hadd örüljön neked majd, ha ki fölvesz.

2010. március 10., szerda


Kerestem mindent, nézem a semmit
Találtam mindent, látom a semmit
Eldobtam mindent, érzem a semmit
Beláttam mindent, őrzöm a semmit

2010. március 9., kedd

Altató


ismerem magamat tudom mit beszélek
ha köszönöm százszor mit ezerszer bántam
hogy csak félbe-szerbe teljesül az élet
és te megmaradtál álmom birtokában

azt hogy bántottalak volna tudhatom jól
hiszen erôs vagyok alakító kezû
az emberben annyi beste árnyék tombol
néha még nem ütni sem olyan egyszerû

volt-e? nem is volt hely más életnek bennem
mellettem is alig míg tartott küzdelmem
a parancs az volt hogy önmagam kell lennem
no hát: magam vagyok minden értelemben

2010. március 8., hétfő


Eszembe jut egy érzés, gyorsan kihányom magamból.
Illegek-billegek egy csészealjon ülve.
Lám a jobbik részem a latrinában landol.
Remekül mennek a dolgok magukból kiürülve.

2010. március 7., vasárnap

Mondom neked

Magasba ülsz, lábad keresztbe ejtve
arcátlan elhagyod magad,
alkalmat adsz, és mintha rendjén lenne,
a lámpa fénye majd beléd tapad.

A levegő meg hosszu-hosszu szálon
a fogaid közt ki-beszáll.
Messze sodor és kicserél az álom.
Tükröd előtt fésülködöl tunyán.

Vagy olvasol, vagy kényesen leintesz,
vagy ásitasz, vagy éppen eszegetsz;
parázna vagy, kétség se fér e hithez,
parázna vagy, szeretsz vagy nem szeretsz.

Tulajdon árnyékoddal összefekszel,
mindegy neked, kivel-mivel;
de annyi karból hogy merülsz fel egyszer,
végűl minő medúzafő leszel?

A pusztulás a lábadnál dorombol,
miért nem űzöd már odább?
A pillantását keresgéled folyton,
és ujjaidon próbálod fogát.

Lekuporodol, s alólad a párna,
a halom párna fölmered,
mint néma hasábokból rakott máglya.
E pillanatban szinte értelek.

Parázna vagy, mondom neked, parázna,
– hallgass, míg végére jutok! –
de szíved alján embertelen árva,
s magad vagy, ki ezt elsőnek tudod.

2010. március 5., péntek

Szemed


A szemed, olyan kék a szemed
Olyan szép a szájad, ma alszom Nálad
...vagy nem...

Az a nő, aki elhagyott, nem hagy nyomot
Szép szemedben
...majd én...

Viszlek én, mint Télapó a zsákját
Magam ajándékát, lángoló fáklyát
...lángol...

A kezed, mint ismeretlen vándor
Megsimogat százszor
szívem lángol

S ha már nem férek el benned
Úgy cserélünk testet
nagyobbra

A szemed... olyan kék a szemed...
Olyan szép a szemed...
Emlékezz vele

Da da da


Was ist los mit dir mein Schatz
geht es immer nur bergab
geht nur das was du verstehst
this is what you got to know
loved you though it didn't show

Ich lieb dich nicht du liebst mich nicht


Da da da Ich lieb dich nicht du liebst mich nicht

Soso du denkst es ist zu spät
und du meinst daß nichts mehr geht
und die Sonne wandert schnell
after all it's said and done
it was right for you to run


Ich lieb dich nicht du liebst mich nicht
Da da da Ich lieb dich nicht du liebst mich nicht

más


Más dolog halálosan szeretni /.../
és más dolog beteljesíteni a szerelmet.

2010. március 4., csütörtök

Nyina


Most mondanám, de nem bírom.
Megtehetném, mégsem szidom.
Liliom volt az éjben, kósza sugár.
Látod Nyina, múlik már.

Ha ez a szívem, hát röhögnöm kell.
Bolondulj meg, élet, Istene! Nem érdekel.
Azért játszom, hogy éljek, és az is kell,
hogy Te is lásd, Nyina, milyen
az álmok pórázán égni el.

Most a vágyak házában kóbor kutyák.
Ábrándok oltárán gazdátlan szukák.
Vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál
Ó, csak Nyina jönne már!

Utáltam és szerettem,
Az lett megírva, hogy elvesszen.
Ez a szív ott a porban az egyetlen.
Láttam magamat a szemedben.

Táncolj, Nyina!

2010. március 3., szerda

Finita...


Vége van. A függöny legördült,

Komisz darab volt, megbukott.

Hogy maga jobban játszott, mint én?...

...Magának jobb szerep jutott!

Én egy bolond poétát játsztam,

Ki lángra gyúl, remél, szeret -

Maga becsapja a poétát,

Kell ennél hálásabb szerep?!...



Kár, hogy kevés volt a közönség.

Nem kapott illő tapsokat,

Pedig ilyen derék játékért

Máskor kap rengeteg sokat.

Mert e szerep nem most először

Hozott magának nagy sikert:

Volt már olyan bolond poéta,

Aki magának hinni mert...



Én magam e csúfos bukásért

Vádolni nem fogom soha,

Ez volt az utolsó csalódás,

A szív utolsó mámora.

Egy percig újra fellángoltam,

Álom volt, balga, játszi fény;

Megtört egy kegyetlen játékon,

Leáldozott egy lány szivén...



Vége van. A függöny legördült,

Végső akkordot rezg a húr,

Elszállt a hitem, ifjuságom,

Utolszor voltam troubadour...

Eddig a vágy hevéért vágytam,

Most már a hitben sincs hitem,

Ártatlanság, szűzi fehérség

Bolond meséjét nem hiszem.



Vége van. A függöny legördült,

Komisz darab volt, megbukott,

Rám tán halálos volt a játék,

Magának érte taps jutott.

Így osztják a babért a földön,

Hol a szív sorsa siralom...

...Hány ily darab játszódott már le

Ezen a monstre-színpadon?!

2010. március 2., kedd

Én gyenge voltam


Én gyenge voltam, kevés voltam,
nekem egyedűl az maradt,
hogy üdvödet szemmel kövessem.

2010. március 1., hétfő

Hosszú menet


Függönyök
Résnyire,
Táncos porszemek, a fény.
Jó ez így,
Az érkezés,
Szóval visszajöttem én.
Jó, hogy körbenézhetek,
Itt mindent régről ismerek,
A függönyt széjjelhúzom,
Na most kell megnyugodnom,
Most látok mindent nélküled.

Itt vagyok, itt maradok,
Hát tűnjetek el most, régi napok,
Az a hosszú menet,
Most már elmehet.

Túl leszek, rendbe' leszek,
Már távolodik az a hosszú menet,
Mennek régi napok,
Megnyugodhatok.

Kinyitom az ablakot,
Táguljon ki a világ,
Én ezen túl leszek, túl vagyok,
Ezen a bennem ott lépkedő rossz meneten.

Nem szabad, elfordulok,
És látom, hogy jönnek a régi napok,
Az a hosszú menet
Visszaérkezett.

Itt vagyok, itt maradok,
Porszemekként táncolnak régi napok,
Nem elég az idő,
Még nem lesz pihenő.

Végtelen hosszú menet,
Napok jönnek sorba', és régi hetek,
Hát a hosszú menet
Visszaérkezett.
Becsukom az ablakot,
Bennem legyen a világ,
Én ezen túl leszek, túl vagyok,
Ezen a bennem ott lépkedő rossz meneten.
Hosszú lesz, rám hagytad ezt,
Megszoktalak, évekre rám hagytad ezt,
Nem elég az idő,
Még nem lesz pihenő.

Végtelen, hosszú menet,
Nagy erejű évek és végtelenek,
Becsukom szememet,
Meneteljetek.

Menjetek, régi hetek,
Hónapok és évek és évtizedek,
Megy a hosszú menet,
Meneteljetek.

Egyedül, csak egymagam,
Velem szemben a világ,
Akkor is túl vagyok, túl leszek
Ezen a bennem ott lépkedő rossz meneten.

Végtelen, hosszú menet,
Nagy erejű évek és végtelenek,
Becsukom szememet,
Meneteljetek.