2011. március 27., vasárnap

Unerkannt


“…haldokló hattyúm,
szép emlékezet.”
Schein Gábor


Egy évre gondolok. Tudnád, melyikre?
S tudnád-e, hogy te vagy, kit kérdezek?
Árnyék a szemnél – nem lehet bemérni.
Tudnád-e, mit használ a képzelet?

Múltbéli árnyékod küldöm nyomodba,
hiszen az árnyékok kíváncsi lények.
Alaktalan hozzák a hírt felőled:
ha én nem is, ők még utánad érnek.

Egyévnyi árnyék – kétes, nagyszerű.
Gyűlölt év. Kedvenc. Nem fogom feledni.
Letisztult év, most szinte összelátom -
mégsem zavar, hogy szürkés, szinte semmi…

Nem értett év, merő egy titkolózás.
Hogy nőjek fel. Ez nem jutott eszembe.
Üzenj, ha egyetértesz – hallgatással.
Most azt hiszem, már értenék belőle.

(Konkrét tavasz volt, pontos hajnalokkal;
negédes nyár után egy tompa ősz;
rossz tél merengett át a nagyszobánkon:
nyilván voltak szerelmesebb idők.)

Opál év volt, nem láttam rajta túl.
Egy gyenge év. Vagy máshogyan kemény.
Huszonnégy múltam, mindegy is, milyen volt
kilencvennyolcból kétezer felé.

Egyetlen év, az error éve – rémes.
Mélyvíz év volt, áthajlott szürreálba.
Hogyan szerettél? Már akkor se tudtam.
Magányos év. Nem is lett folytatása.

Vad ég rémlik, s hogy nem vagyok adósod.
Miért is lennék? Elképzelheted.
Gondolni ezt-azt: mégis egyszerű.
Szerethető év lett. Így. Nélküled.

2011. március 23., szerda

Így szólt hozzám


“Hogyha Te más lettél volna,
Vagy ha én más lettem volna:
Egymásra sosem találunk,
Egymást talán meg se látjuk,
Hogyha te más lettél volna…

De az voltál, aki voltál,
S mert az voltam, aki voltam,
Azt hittük, hogy világ vége
Jöhet, el nem válunk mégse:
Mert az voltál, aki voltál.”

Nap a napra. Év az évre.
Elfelejtjük álmainkat.
Elfelejtem, hogy ki voltam,
Felejtsd te is, hogy ki voltál,
Napról-napra…, évről-évre.

2011. március 21., hétfő

szituációgyakorlat


- ...ennek ellenére tudom, hogy innen nagyot lehet esni.
- És hogyan védekezel ellene?
- Nem nézek le.

2011. március 17., csütörtök

Hívlak a semmiből


Alszik bennem a szerelem
De a nedvei folynak a testeden
Egy golyót kaptam cserébe
Ami te vagy és keringsz a véremben

Ez komoly harc lesz a javából
Kilökni téged magamból
Megakadtak a nappalok
Úgy maradtam és ámulok

Én hívlak a semmiből
Egy távoli szigetről
Míg rúgnak a hajnalok
A menny kicsit háborog

Nincs semmim csak egy néma száj
Összekoccan két pohár
Csak ölelkezni és remélni
Csak berobbanni és kiégni

2011. március 13., vasárnap

Lecsuklik minden pilla most


Lecsuklik minden pilla most,
nem is találsz több villamost,
így járok én is itt, gyalog,
köröttem olcsó angyalok.
Kármin, sáfrány, körúti nők,
selyem harisnyák, rossz cipők
s ami búsítja bús dalom,
s fanyar arcon fájdalom.

Ha a sír szavát hallanád,
nem hallanál ily balladát.
Egy árva költő tévelyeg,
s itt méri a mély éjeket.
Egy görbe utcán remegőn
járkálok, mint a temetőn.
Ó élet! sár! láz! csúnya út!
A vége és a mélye rút.

De jó itt, mert ez utca fáj,
és szép, mert téboly ez a táj,
s álarc alól mártír-szemek,
testvér szemei rémlenek.
Festett az arcom nékem is
és szenvedés ez ékem is.
Jaj, a költő gyomrába kóc,
ő is beteg és torz bohóc.

2011. március 6., vasárnap

véletlenek márpedig nincsenek


Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerűen történik, ami várható, ami naponta ismétlődik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk.