2009. március 31., kedd

Kétéltű szörny


Szorítsd magadhoz. Nem számít kit,
nem számít mit, utána úgyis
eltaszítod magadtól.

Eltaszítod úgyis, hogy azután
magadhoz ölelj bárkit-bármit,
kétéltű szörny, beteljesítve
bukásod fokozatait.

2009. március 30., hétfő

Ki nem mondani


a szavakat ki nem mondani könnyebb
könnyebb nem írni le a sorokat
félig olvasva becsukni a könyvet
kihúzni azt, ami még megmaradt

nem járni végig ezt a hosszú völgyet
és félrehúzódni a gondolat elől
mielőtt testet ölthet
hunyt lélekkel várni az ég alatt

mert ismertünk minden történetet
bárcsak lehetne ezt itt nem ismerni
hogy milyen úton és merre vezet

nem tartani már számon azt, hogy mennyi
indulat nélkül nézni, hogy pereg
perc, nap és év, minden és semmi, semmi

2009. március 27., péntek

Autó egy szerpentinen


Most olyan könnyű minden,
szinte csak a semmi tart.
A kutyákat elengedtem,
és a forgószél elvitte a vihart.

Alattunk a tenger,
szemben a nap zuhan.
Nyeljük a csíkokat
és a világ pajkos szellőként suhan.

Tékozló angyal a magasban,
böffent nincs baj, nincs haragban senkivel.
G dúrban zúgják a fákon a kabócák,
hogy láss csodát, láss ezer csodát,
láss ezer csodát.

Éhes pupillákkal
vállamra ördög ül.
Ballal elpöckölöm
az élet jobb híján egyedül.

Autó egy szerpentinen
mely ki tudja merre tart.
Kócos kis romantika
tejfogával a szívembe mart.

Tékozló angyal a magasban,
böffent nincs baj, nincs haragban senkivel.
G dúrban zúgják a fákon a kabócák,
hogy láss csodát, láss ezer csodát,
láss ezer csodát.

2009. március 26., csütörtök

Gondolatok


Forgok-forgok,
de repülni nem tudok,
látnék, ha
engednék,
érzek és feledek,
mit is remélhetek?

Építem,
talán,
és itt a magány,
várj, ne vidd a
reményt,
hiszen van még időm,
talán,
építhetném tovább.

...utána!

Mikor utolér a halál,
lelked semmi és senki se már,
egyedül maradtál.
Titkod már nem titok,
hisz senki nincs kit
érdekelne, magadba tartod örökre.

Csendben viseled e magányt,
hisz tiszta éjszakán,
kihunyt csillagok ezrei
sötétbe menekültek
s a látomást is elhessegeti.

A Isten magasló trónusán,
a ködöt, amely a domb fölött száll,
elfújja, és a remény sugár újra
melletted áll!
Rejtélyes, és fenséges,
ez a bizonyság,
tündöklő fénnyel,
érkezik hozzád!

2009. március 25., szerda

Mária


Fekete felleg az égen,
egy asszony talpig feketében.
Egy asszony arca, kiégve, sötéten,
a fájdalom fekete ködében,
a fellegeknél feketébben.
Fekete csapda az ég!
Mária, gyôzöd-e még?!
Szívedre hull a sötét!
Hitedet ôrzöd-e még?
Föléd a téboly terjeszti ködét.
Mária, gyôzöd-e még?

Valamikor azt mondtam: igen,
történjék velem szavaid szerint.
Most is azt mondom: igen!
Mikor a lelkem poklokon kering,
azt mondom: Igen!
A halál útvesztôiben,
kénköves völgyeiben,
azt mondom: Igen!
Szívem, Uram, kezedben pihen,
azt mondom: Igen!
Örökre igen! Történjék
minden szavaid szerint!

2009. március 24., kedd

Kopott álom


Lelkemet mintha messzire sodornák
régi borongó, ismerős dalok,
mikor zenél a monoton eső
és felsírnak a csobogó csatornák.

Ázottan néznek egymásra a hársak,
végigfakul a lila nyári köd
a szekfű-szagú színes kerteken,
s a folyókák cikcakkos gödröt ásnak.

Most nincs, ahol az ablakot kitárnák.
Úgy merednek a házak mereven,
mint sok-sok nyirkos hideg álmodó,
s minden lépésre cuppognak a járdák.

Fekete felhők játszanak az éggel,
s vállamon komor, fekete köpeny:
borzongva, fázva összeszorítom,
mintha valami kincset rejtenék el...

Nagy álmot rejtek, szomorút, kopottat
(jaj csak valaki észre ne vegye!),
- és a lombok közt zizeg az eső
és kalapomon csendesen kopogtat.

2009. március 23., hétfő

Százezer út


Én mindig másként gondolom,
amit elém kínál a lét.
Ha rádnézek is - álmodom
egy velünk történő mesét.
Ha azt mondanám: - Jó, igen.
Ne vedd komolyan, el ne hidd:
- másodpercenként a szívem
igent biccent és nemet int.

Mert én magam is szüntelen
más vagyok, mint aki vagyok,
- sem az, akinek képzelem
sem az, ami én akarok
maradni, lenni: egyre más,
és mire elfognám, megint
új arc, szédület, kusza láz,
arcom rám soha nem tekint.
Bármely tükörben nézzem is:
- Megvagy! Idenézz! - sír, nevet,
de már is más, ahogy a víz
ragyogtat minden új eget.

Míg alszom, tán ébren vagyok,
s ébren meg mélyen álmodom.
Hiszed - ölelsz, mint hű rabod,
s szíved tán épp elárulom,
és ha ellened vétkezem,
akkor hű sírásom keres,
s míg téged simít két kezem,
talán haragtól kék eres.

Mikor hozzád szegez a kín,
talán máshol feltámadok,
s ha hívnak csavargásaim,
mindig feléd vándorolok.
Rád nézek: - s hol vagy, nem tudom.
S bármit nézzek, az mind te vagy.
Elhagylak százezer úton,
hogy megleljem kapuidat.

És mindig másra vágyom,
mint amit szívből akarok.
Szomorún érzem fájón,
azt, ha boldog vagyok,
mikor a legforróbban élek,
legjobban gyilkolom magam,
s a legéltetőbb szenvedélyek
átölelnek halálosan.
Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs kétvégű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív - már vár a kín,
- a hinta egyre fel, leszáll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben - fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.
Az igazságból is csak azt
tudom csupán, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
Már másképp hiszem a világot
s régóta másképpen tudom.
De nem igaz, jó egy se - látod,
hát hagyd - majd újra álmodom.

Az Isten előtt álltunk régen
Egyetlen testvérem, és én
S a nagy urat zokogva kértem
Engedje meg, hogy mint az égben
A Földön is legyen enyém!

Bár egy reménysugárkát adjon,
Ha ennyit nem lehet, hogy lent,
A könnyes, bús világon,
Ha keresem, megtalálom
Az én testvéremet

És szólt az Úr: adok ezer virágos,
könnyű álmot, s ha egyedül vagy,
ha bánat ver meg,
Ha minden könnyeddel őt kerested
Talán megtalálod.

Érzem, ezen a bús világon
Valaki engem vár, szeret
S gyötör ezer tavaszi álom
Kerestem bár, de nem találom
Az én testvéremet.

2009. március 22., vasárnap

Várlak

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

2009. március 21., szombat

Annyi mindent nem szerettem még


Csak annak nyújtok kezet, aki nem fogja le,
a barátság is, ha kötelező, nekem nem kell semmire,
hozzád vagyok kötve, amíg jó, jó veled,
de sose ölelj csak azért, hogy nehogy elmenjek.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.

Megértem, ha éretlen a gyümölcs még a fán,
elviselem, ha tíz narancsból egy citrom jut rám,
de szomjan halnék rögtön, hogyha elhallgatnám:
azt akarom, hogy a kert kapuját már senki se zárja rám.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.

Ne beszélj nekem a türelemről,
ne beszélj nekem az életről,
ne beszélj nekem a szerelemről.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.


Figyeld, amit mondok, nehogy félreértsd,
én nem akarom, hogy a nevemet a rosszak közé vésd,
én nem akarok semmit, csak mindent, ami van,
s ha téged akarlak, hadd múljon ez csak rajtam.
Mert én annyi mindent nem szerettem még.

Annyi mindent nem szerettem még.

2009. március 19., csütörtök

bűn


Van egy széles körben olvasott könyv, amiben az áll, hogy mind bűnösök vagyunk. Na persze nem mindenki érez bűntudatot a kilengései miatt. Velük ellentétben vannak, akik többet vállalnak magukra, mint ami őket terheli. Mások a gyöngédség apró cselekedeteivel csitítják lelkiismeretfurdalásukat. Megint mások azzal, hogy azt mondogatják, hogy tettük jogos volt. Végül vannak, akik egyszerűen megesküsznek, hogy ezentúl jók lesznek, és megbocsátásért könyörögnek. Imáik néha meghallgattatásra találnak.

2009. március 18., szerda

Úgy fáj már minden...


Úgy fáj már minden, minden idebenn:
a szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
minden, mi általreszket szívemen,
legyen az ember, muzsika, vagy táj.
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó símogat,
s rejtekúton a szívembe talál,
s álomba ringatja a kínokat,
elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,
ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
száraz kórók és keserű füvek,
minden, mi beteg szívemből kihajtott.

Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
és szent a szív, mely küldi őt ezen,
s mely liliomok magvát hinti el
ott, hol különben csak bogáncs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,
mely liliomok messze magvát hozza,
magot, melyből a békesség kikél.

2009. március 17., kedd

Az üresség közepe/ VI.

- Mester, mi a boldogság titka?

- Nincs titok - mondta a mester. S hozzátette:

- Nincs boldogság. Később pontosította:

- Nincs mester.



- Mester, mi van a világ mögött?

- A világ mögött semmi nincs.

- És mi van a semmi mögött?

A mester ekkor megvilágosodott.



- Mester, egy költő azt írta egyszer: Minden pillangó reptére valahol az univerzumban ráébred egy tekintet. Igaz ez?

- Te most kérdeztél valamit. Igaz ez?

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, egy költő azt írta egyszer: Minden pillangó reptére valahol az univerzumban ráébred egy tekintet. Igaz ez?

- Láttál már pillangót szállni?

- Igen.

- Én még soha.

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, a társaimmal a faluba készülünk. Velünk tartasz?

- Vagy veletek tartok, vagy nem.

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, kérdezni szeretnék tőled valamit.

- Igazat fogsz kérdezni?

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, mi az az üresség?

- Fázom. Átfúj rajtad a szél.

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, valaki jár a kert alatt!

- Valaki mindig jár a kert alatt.

A tanítvány ekkor megvilágosodott.

Az üresség közepe/ V.

Egy tanítvány egyszer annyira magára haragította a mestert, hogy attól félt, az megüti dühében. De a mester csak megütötte dühében.



- Mester, van az ürességnek közepe?

- Ha a tengernek van szíve, akkor igen.

- És van a tengernek szíve?

- Most már igen.



- Mester, hol kezdődik a világ?

- Nem tudom.

- Igazán nem tudod?

- Nem tudom.



- Mester, hol kezdődik a világ?

- Nem tudom. Talán csak Bach tudta.

- Ki volt az a Bach?

- Nem tudom.



- Hol lelünk az igazságra, mester?

- Az igazság Lambatuban lakik.

- Hol van Lambatu?

- Nem ismerek ilyen nevű helyet.



- Mester, élnek angyalok az égben?

- Nem.

- Hát a földön?

- Föld nincs.



- Mester, miért mondtad meditáció közben, hogy csukjunk be minden ablakot?

- Mert félek a darazsaktól.



- Az akadályt nem azért nem lehet legyőzni - mondta egyszer a mester -, mert legyőzhetetlen, hanem mert nincs.



- Az akadályt nem azért nem lehet legyőzni - mondta egyszer a mester -, mert legyőzhetetlen, hanem mert van.



Csörgött a telefon. A mester vette föl.

- Ki az?

- Én vagyok.

- Micsoda magabiztosság!



- Mester, miért van az, hogy a te kezedben sosem látunk könyvet?

- Mert én olvasok - mondta a mester.

Az üresség közepe/ IV.

- Ma tökfőzeléket ebédeltem - jelentette ki a mester. A tanítványok értetlenül néztek rá, mert aznap gyümölcs volt ebédre a kolostorban.

- Ma tökfőzeléket ebédeltem, de az nem én voltam.

A tanítványok ekkor megvilágosodtak.



- Mester, mit kell tennem, hogy tökéletessé legyek?

- Mindent meg kell tanulnod a földön.
Harminc év múlva a tanítvány visszatért.

- Mindent megtanultam, mester, de nem érzem magam tökéletesnek. Mit kell még tennem?

- Most mindent el kell felejtened.

A tanítvány elsírta magát, és megvilágosodott.



- Mester, mit kell tennem, hogy tökéletessé legyek?

- Mindent meg kell tanulnod a földön. Harminc év múlva a tanítvány visszatért.

- Mindent megtanultam, mester, de nem érzem magam tökéletesnek. Mit kell még tennem?

- Mindent tudsz már. De a mindent nem tudni kell.

A tanítvány elsírta magát, és megvilágosodott.



- Mester, taníts meg könnyek nélkül élni!

A mester elsírta magát.



- Mester, igaz, hogy ember lépett a holdra?

- Igaz, hogy ember lépett a földre?

A tanítvány ekkor megvilágosodott.

Az üresség közepe/ III.

A tanítványok egyszer cigarettázni látták a mestert. Nagyon meglepődtek. Aztán rémület lett úrrá rajtuk. Aztán megvilágosodtak.



A mester egyszer kinézett a szobája ablakán, de eszébe jutott, hogy a szobájának nincs ablaka. Ekkor megvilágosodott.



- Mester, ha kérdezünk téged, sosem adsz egyértelmű választ. Miért?
- Mert kérdeztek engem.



- Mester, fáj a fogam! Mit tegyek?

- Mit tennél, ha nem fájna?

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, fáj a fogam! Mit tegyek?

- Nekem nem fáj. Én mit tegyek?

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, lehetséges egy életben kétszer megvilágosodni?

- Hát lehetséges egy életben kétszer nem-megvilágosodni?



- Mester...

- Tudom.

- De...

- Tudom.

- De csak...

- Most már te is tudod.

A tanítvány ekkor megvilágosodott.

Az üresség közepe/ II.

Egyszer egy tanítvány kérdezett valamit, de a mester nem figyelt rá. A tanítvány újra föltette a kérdést. Ekkor a mester elszégyellte magát, és zavarában megvilágosodott.



Egyszer egy tanítvány kérdezett valamit, de a mester nem figyelt rá. A tanítvány újra föltette a kérdést, de a mester továbbra sem méltatta figyelemre. Ekkor a tanítvány elszégyellte magát, és zavarában megvilágosodott.



- Mester, hogyan érhetem el a megvilágosodást?

- Nem így.

- Akkor hát hogyan?

- Így sem.

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, milyen érzés szerelmesnek lenni?

- Képzeljétek el, ahogy az eső dobol az ablakon.

- A szerelem ilyen?

- Nem.



- Mester, milyen a megvilágosodás?

- Hunyd le a szemed. A tanítvány lehunyta.

- Most nyisd ki. A tanítvány kinyitotta. Ekkor megvilágosodott.



- Mester, föltehetek egy kérdést?
- Magadnak föltetted már?

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, hogyan kell megvilágosodni? -

Nem kell megvilágosodni.

A tanítvány ekkor megvilágosodott.



- Mester, minden kérdésre van válasz?

- Igen.

- Valóban minden kérdésre van válasz?

A mester elszégyellte magát.

Az üresség közepe/ I.

- Mi a cél, mester?

- Az út.

- És mi az út?

- Az út az út.

- De micsoda pontosabban?

- Cél.



- Hány óra van, mester?

- Három.

- De hány?

- Három.

- De hány?

A mester ekkor megvilágosodott.



A mester úgy érezte, szüksége van egy kutyára. De rájött, hogy egy kutyának nincs szüksége mesterre. Ezért vett egy kutyát.



A mester fiatal korában egyszer majdnem megnősült. De még időben megvilágosodott.



- Miért élünk, mester?

- Mi az a miért?

A tanítvány ekkor megvilágosodott

2009. március 16., hétfő

Születésnapodra


Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk.
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat,
korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy.
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek,
szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz.

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek,
de te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek.
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak,
ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy.

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz.

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz.
S hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél,
nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél.

Istenedhez, angyalodhoz…


2009. március 15., vasárnap

Ez itt az én hazám


A kenyér hangját hallom én,
Az apám szavát vallom én.
Bárki vessen követ rám:
Ez itt az én hazám.

A mezők útját járom én,
A gyárak súlyát hordom én.
Bárki vessen követ rám:
Ez itt az én hazám.

Széles a Föld, magas az ég,
Mérföldes csizma sem elég.
De egy csepp föld vár mindig rám:
Ez itt az én hazám.

Az utcák ívfény gyöngysorát,
A mezők szorgos illatát,
A jövő szabad, szép szavát
Jelented, ó, hazám.

Széles a Föld, magas az ég,
Mérföldes csizma sem elég.
De egy csepp föld vár mindig rám:
Ez itt az én hazám.

A múltam bölcső-melegét,
A létem ezer fűszerét,
A vigaszt a száz kudarc után
Te nyújtod, ó, hazám.

Hitem a szerény büszkeség,
Békétlen, békés nemzedék,
Múlt, jelen, s jövő szól hozzám:
: Ez itt az én hazám,
Ez itt az én hazám.

2009. március 14., szombat

Szabadság


Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg : szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedon a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.

Tudd meg : szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle....
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Inség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

2009. március 12., csütörtök

a gondolat minden


Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.

2009. március 9., hétfő

Gethsemane

Ha érdemes - ha nem


Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
érdemes lesz, - hiszem.
Nehéz - s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj:
- a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.
Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
ledöfne - úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni,
kínban, azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük - már régen
nem értük! - Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.
Velük és ellenükre,
annyi közt egyedül,
- vívni, mégis azért,
mi csak együtt sikerül:
- mindez ma sem volt könnyű,
- s nem lesz könnyű sosem -
de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes - ha nem.

2009. március 8., vasárnap

Köszönet a nőknek


Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te
harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást,
az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól
féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked,
mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos
és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad
hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked,
mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked,
mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem.
És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert
testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És
neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek,
köszönet.

2009. március 5., csütörtök

2009. március 1., vasárnap

Rajtam maradt télikabát


Rajtammaradt télikabát,
forró lettél, nagy, lomha takaró.
Kigombollak télikabát,
vitorlázzunk szélben mint a hajó.
Nyomj a földhöz télikabát,
el ne szálljak, érzem a hajlamot.
Mit szólsz hozzá télikabát?
Megértük az új tavaszot.


A fák mind túlöltöztek,
lányok mind levetkőztek,
autók meg összetörik maguk.
A szél meg fúj az őrült,
télen mi énbelém gyűlt,
a szél most szétfújja, árasztja szanaszét.
Lányok meg szét az utcán,
járnak mint Isten ujján,
záródik fényesen a marok.
A szél csak fúj az őrült,
és aki túl elszédült,
a szél most szétfújja a városban szanaszét.
Én talpig télikabátban,
nagy, nehéz boldogságban,
a lányok meg túlvetkőzték maguk.


Rajtammaradt télikabát,
még nem tudtam reggel, hogy ilyen ez.
Kigombollak télikabát,
szélben csapdoss, nagy lomhán ijedezz.
Túlvetkőztek télikabát,
túlvetkőztek, érzik hajlamot.
Na mit szólsz hozzá télikabát,
megértük az új tavaszot.


A szél meg rá az őrült,
könnyű az új cipőjük,
vékony a rájuk tapadt ruha.
Ringnak az Isten ujján,
szóról szóra megtanulnám,
sorra a lábuk a combjuk, a fenekük.
Ez évben harisnyájuk,
feketén feszül rájuk,
és átlátszik, átlátszik, átlátszik az egész.
A bőrön vékony pántok,
húzódnak ostor-átok,
és minden átlátszik, átlátszik remekül.
A szél meg fúj az őrült,
és jár a túlvetkőzült,
üdvözült, levetkőzött,
a széltől jól legyőzött, kivetkőzött tömeg.

Rajtammaradt télikabát,
mit is mondjak, élünk, és fúj a szél.
Kigombollak télikabát,
nem gyilkolt meg hát minket ez a tél.
Nem gyilkolt meg télikabát,
pedig akart, és mégse sikerült.
Mit szólsz hozzá télikabát?
Gyilkos tél volt, lám mégse sikerült.
Mit szólsz hozzá télikabát?
Még ennek a télnek se sikerült.