Majd eszmélek

Tán egyszer majd arra eszmélek,
Hogy a haldokló szerelmet újra
Ágyamban takargatom.

Kihűlt testébe szikrát lehelek
De az én vérem is csak dereng
Mégis dermedt lábait körém szövi
S Ő odaadón mászik reám
S már együtt koppan vacogva fogunk
Oly élhetetlen vágy láz uralja
Összebújó hajnali lelkeink,
Hogy felragyog az olvadó sugár.

Az izzadtság a lábak közt egyre lassul
majd jégvirággá nő a testeken.
Eszmélgő tudatunkból
Feltörnek emlékek s lerázzuk lángunk
Kilöklek paplanomból, dideregj magadban tovább!