2009. november 8., vasárnap

a zenéről


Vannak civilizációk, amelyek az építészetben nagyobbat alkottak, mint Európa, az antik tragédia pedig örökre utolérhetetlen marad. De egyetlen civilizácó sem teremtette meg a hangokból azt a csodát, amit a maga ezeréves történelmével, formai és stiláris gazdagságával az európai zene képvisel! Európa: a nagy zene és a homo sentimentalis. Ikrek, akiket test test mellett ugyanaz a bölcső ringatott.



A zene nemcsak gazdagította az európai ember érzelmi világát, hanem megtanította arra is, hogy rajongjon az érzelmeiért és az érző énjéért. Hiszen tapasztalhattuk: a dobogón álló hegedűművész lehunyja a szemét, és eljátssza az indító két hosszú hangot. Ekkor a hallgató szintén lehunyja a szemét, érzi, ahogy a mellkasában nő a lelke, és megállapítja: - De szép!- És közben az, amit hall, mindössze két hang, mely önmagában nem fejezheti ki a zeneszerző gondolatát, az alkotást, tehát a művészetet és a szépséget sem. De ez a két hang megérintette a hallgató lelkét, és elnémította az eszét és esztétikai ítélőképességét. A puszta zenei hang körülbelül olyan hatással van ránk, mint Miskin tekintete a nőkre. A zene: pumpa a lélek felfúvására. A nagy léggömbökké változott hipertrófiás lelkek a hangversenyterem mennyezete alatt lebegnek, és minduntalan egymásnak ütődnek az elképesztő tolongásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése