Amikor tizenhat éves volt, Agnes hosszabb időt töltött szülei ismerőseinél; éjszaka közepén megjött a menstruációja, és a vér összemaszatolta a lepedőt. Amikor kora reggel észrevette, mi történt, pánikba esett. Kiosont a fürdőszobába szappananért, s aztán vizes szivaccsal dörgölte a lepedőt; a folt nemcsak hogy nagyobb lett, de átütött a matracra is; rettenetesen szégyellte magát.
Miért is szégyenkezett annyira? Hát nincs minden nőnek havivérzése? Talán ő találta ki a női nemiszerveket? Talán ő a felelős értük? Nem. De a felelősségnek semmi köze a szégyenhez. Ha történetesen a tintát önti ki, és a vendéglátói abroszát meg szőnyegét teszi tönkre, az kínos és kellemetlen lenne, de nem szégyellné magát. a szégyen alapja nem az általunk elkövetett hiba, hanem a megszégyenülés, megalázottság, amit amiatt érzünk, hogy olyanoknak kell lennünk, amilyenek vagyunk, meg az elviselhetetlen érzés, hogy megalázottságunkat mindenki látja.
Miért is szégyenkezett annyira? Hát nincs minden nőnek havivérzése? Talán ő találta ki a női nemiszerveket? Talán ő a felelős értük? Nem. De a felelősségnek semmi köze a szégyenhez. Ha történetesen a tintát önti ki, és a vendéglátói abroszát meg szőnyegét teszi tönkre, az kínos és kellemetlen lenne, de nem szégyellné magát. a szégyen alapja nem az általunk elkövetett hiba, hanem a megszégyenülés, megalázottság, amit amiatt érzünk, hogy olyanoknak kell lennünk, amilyenek vagyunk, meg az elviselhetetlen érzés, hogy megalázottságunkat mindenki látja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése