Song to John

Altató

minden veszteség
fájdalombacsomagolt
megkönnyebbülés

Kockázatról

Kockáztatnunk kell - mondta. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz.
S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól.
De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.
A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.
Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek.
De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk-, meghallja, amit a szíve súg:
"Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."
Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette.

Don Quijote ébredése

Hajtogattam a kukák mögött egy álmot
egy kerthelyiség félreeső részén.
Eldugult piszoárban vitorlázok
sapkám a hold, fésűm a szél.

Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok
fojtogató bűntudat emészt.
A szívek szemétdombján kapirgálok.
Szeretni, Istenem, milyen nehéz!

Annyi minden bajjal kell még megküzdenem
plusz még itt van a nyakamba varrva
egy lefejezett szerelem.
Tükröm, tükröm, tükröm mondd meg nékem:
Jól áll-e ez nekem?

Sorra tűnnek el mellőlem a srácok
mindegyiknek jobb dolga akadt.
Zajos magányban foszforeszkálok
a sápadt fényű telihold alatt.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem
ellenséges szélmalmoktól zavaros szellemem
"Nincsen veszély" - mondják -
csak képzelem.

Aztán orvosok jönnek, kezükben fegyver
és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol:
A lakatlan sziget lakó lelke tenger lesz,
a szíve lepényhal. Itt úszkál valahol.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem
egy tucat csörgősipkás lidérc horkol mellettem.
Választok egyet. Melyik tetsszen?
Melyik legyen a partnerem?

Üzenet

Elejtenél? Tán fölemeltél?
Te gyűlölnél? Sose szerettél!
Érinthetetlenebb vagyok
neked, mint hullák, csillagok

Hegedű

Értelme magvait a sorsom
szétszórja már, mint záruló virág.
Félelmeim úgy könyörögnek érted,
mint égre kulcsolt águ őszi fák.

Amerre lépek: szétterülve, törten,
emlékeink hullt erdője zizeg,
s levéltelen napjaim ágbogán át
eget betöltve sóhajt a neved.

Ordítanék utánad, de hiába:
oly néma vagyok, béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.

Hegedűként, felsodort idegekkel,
kiszáradva és megfeszülve élek,
oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
sikolt, szikrázik belőlem az ének.

Primavera Portena

With or Without You

See the stone set in your eyes
See the thorn twist in your side
I wait for you

Sleight of hand and twist of fate
On a bed of nails she makes me wait
And I wait without you

With or without you
With or without you

Through the storm we reach the shore
You give it all but I want more
And Im waiting for you

With or without you
With or without you
I cant live
With or without you

And you give yourself away
And you give yourself away
And you give
And you give
And you give yourself away

My hands are tied
My body bruised, shes got me with
Nothing to win and
Nothing left to lose

And you give yourself away
And you give yourself away
And you give
And you give
And you give yourself away

With or without you
With or without you
I cant live
With or without you

With or without you
With or without you
I cant live
With or without you
With or without you

Gyere hozzám feleségül/ részlet

Ruth most döbbent rá, mikor a telefon elnémult, hogy ez a megkönnyebbülés kétélű. Ha ő terhes, akkor nem hagyja el, ha terhes, elhagyja.
Vasárnap reggel, mikor alig világosodott még és a gyerekek még javában aludtak, mikor a katolikus templom harangjáték-szerkezete az első misére szólított, fölfedezte, hogy vérzik. A fürdőszobában lenézett a kezében tartott toalettpapírra, s egyszerre minden megvilágosodott előtte, s ebben a képben tökéletesen összeillett a papír, a vér, a reggeli fény, amit csak fokozott a csillogó fürdőszobacsempe meg a tulajdon kék eres keze. Valamiféle fénykép hívódott elő az éjjel. S ezen rajta volt az élete, amit az utóbbi időkkben élt; minden igyekezete, zavara ebben összegeződött: ebben a vörös foltban fehér alapon, ebben a közönséges foltban. Levél volt ez, amit a teste címzett a senkinek, az üresség íratlan közlése. Mint a modern absztrakt művek, amit a kezében tartott, az nem hieroglifa volt, nem is önmaga jelképe; önmaga volt; amivé lefokozódott; lemoshatatlanul az, ami ő. Lehúzta a vécén.

A boldogságról

Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhetõ értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nõ számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nõ, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derû, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyûjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S errõl megfeledkeztek.

Mindig az a perc

Mindig az a perc a legszebb perc,
Mit meg nem ád az élet,
Az a legszebb csók,
Mit el nem csókolunk.
Mindig az az álom volt a szép,
Mely gyorsan semmivé lett,
Amit soha többé meg nem álmodunk.

Ma a csókra még csak várunk,
Menekülhetsz tőlem még,
S megmarad a forró vágyunk,
Mint egy szép emlék.
Mindig az a legszebb perc,
Mit meg nem ád az élet,
Az a legszebb csók,
Mit el nem csókolunk.

Hiába futsz előlem,
A szíved, bárhogy fél,
Szemed titokban tőlem,
Szerelmes választ kér.
A szívem adnám én is,
Egyetlen csókodért.
Miért szenvedünk hát mégis?
Én jól tudom, hogy mért.

Mindig az a perc a legszebb perc,
Mit meg nem ád az élet,
Az a legszebb csók,
Mit el nem csókolunk.
Mindig az az álom volt a szép,
Mely gyorsan semmivé lett,
Amit soha többé meg nem álmodunk.

Ma a csókra még csak várunk,
Menekülhetsz tőlem még,
S megmarad a forró vágyunk,
Mint egy szép emlék.
Mindig az a legszebb perc,
Mit meg nem ád az élet,
Az a legszebb csók,
Mit el nem csókolunk.

Pokolba már a szép szavakkal

Hiába hitték annyian,
és hirdették boldogan, mit hoz a holnap
Hiába szép, ha messze van
messzebb egy életnél
Hiába él, ki csak remél.
Hiába szól ki mást igér
Hiába hagzott fényesen
Hiába szólt hogy "Győzelem", ha
nem nyert senki sem.
Hiába foglalták aranyba kőbe,
Hiába fogadjuk égre és földre
Hiába eskü és hiába szent beszéd,


Pokolba már a szép szavakkal, szeress egy kicsit
jobban'
Pokolba már a szép szavakkal, szeress egy kicsit jobban'

Hiába igérsz lelkesen
másképp történt minden, ami megtörtént velem
Jelen és múlt az életem
Így nem csal meg sosem
Szó csak a szóra válaszol
Nem hiszem már, ha szépen szól

Pokolba már a szép szavakkal, szeress egy kicsit
jobban'
Pokolba már a szép szavakkal, szeress egy kicsit jobban'

Arcom a kezembe temetem
Láttam én is kerteket az üres termekben
De hiába mondom el dallal és csenddel
Hiába hallgatom csillogó szemmel
Hiába-hiába ordítom hangosan:

Pokolba már a szép szavakkal, szeress egy kicsit
jobban'
Pokolba már a szép szavakkal, szeress egy kicsit jobban'

Vers a lehetről és a nem lehetről

A nem-lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,
egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!
Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek
és mi volt még! mi volt!
és azután
egy nyári perc december udvarán -
a vén remény… és voltak reggelek,
mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing, s a váll, s a paplanon kezed…
Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
hát nincs szavam több és nem is lehet.

A lelkiismeretről

Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: „Vétkeztél.” Vagy: „Jól van.” A többi köd, füst, semmiség.

Part

Mint néma csónak parttól az éjszakába,
úgy távolodik lelkemtől a lelked.
Vágyakozásod sötét hullámain
úgy siklik tova s mindig távolabb,
mintha sohase jönne vissza többé.

Tudom, a hajnal hasadását várod,
tudom, a kelő napot köszöntöd holnap.
S míg hivő vággyal tovasiklasz tőlem,
alattad örvény, fölötted a vihar van.
Fuss csak, repülj hát, rajta! könnyű csónak.

Ha vágyad örvénylő vizei elsimultak,
vihar múltán, ha nyári nap ragyog,
az örök mámort, majd ha seholse lelted:
vissza fog térni lelkemhez a lelked,
mert az örök part - mégis - én vagyok.

A szomorúságról

Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak… Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!

Királyok, síelők

Királyok királynők elefántot terelő juhász
Bohócok egy síelő és rajtunk kívül nincs itt senki más
Te hová tűntél merre jársz mit csinálsz

A királynők meg a részegek legalább rád figyelnek
Ha hozzájuk beszélsz
És a királyokkal is jóba vagy de ha a szemükbe nézel
Az összes félrenéz
És idegesít hogy az isten tudja csak mit jelent

És próbálnak neked segíteni de te nem vagy beteg
Nem vagy beteg és hiába hallgatsz ez csak feltünőbbé teszi
A helyzetedet hogy semmi se jó így csak megfulladni lehet
És nem csodálom hogy nem találod...
A helyedet

A juhásznak ha dolga van az elefántoknak sírgödröt ás
Az a síelő az meg én vagyok
És ez egy behúzott szárnyú felfelé zuhanás
És rajtunk kívül nincsen senki de senki más
Csak mi meg ez a behúzott szárnyú felfelé zuhanás
És rajtunk kívül nincsen
Senki más?
Senki más

Az alkimista/ részlet

A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz. Felejtsd el a jövőt, s éljed életed minden napját a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeiről. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot.

De mért is gondolok rá?...

De mért is gondolok rá?
Mért gyötrődöm?... hiszen
Még csak hírét sem hallom,
Még csak nem is izen.

Hát ily hamar felejt, ily
Hamar felejthetett?
Az még valószinűbb, hogy
Sohasem szeretett.

Azt tartják: nem a nyelv, de
A szem mond igazat.
Én hittem ezt, s hitemnek
Gyümölcse kárhozat.

Hittem szemének, amely
Azt mondá, hogy szeret...
Szégyeld magad, szégyeld, te
Könnyenhivő gyerek!

Most már egyéb nincs hátra,
Mint őt felejteni.
Ki innen, ki szivemből,
Emlékem kincsei!

Hajós vagyok, ki vészkor
Mindent tengerbe vét,
Hogy az üres hajóban
Megmentse életét.

Látomás

Vak tekintetem mögött rejtőzöl.
Hiába is futnék:
önmagam látom testeden megpihenni.
Virágporrá hullunk szét
ahogy összeérő fáradt arcunk
a Nap felé fordítva szeretkezünk.

...a fájdalom házába kopogtatok
már oly ismerősek e szobák!
Vesztes csatába kezdtem
s most keresem egyre jobban
hogy honnan és hová?

Egy nimfaun délutánja

- - Iszunk is. Közben
csókoljuk, bámuljuk és szépítjük egymást.

Vágyunk arra, ami van.

És bízunk benne, hogy egyikünk sem ígér
másikunknak semmi olyasmit, ami
volt
lesz.

Gyere hozzám feleségül/ részlet

Ó, Sally, egyetlen elvesztett Sallym, hadd mondjam meg, most, mielőtt még elfelednénk, amíg a szikra még ott csillog a vízesésen, hogy szerettelek, hogy szégyellt a szemem látni téged. Olyan terület voltál, ahova lábujjhegyen lopództam be, hogy ellopjam a varázstükröt. Te voltál a királykisasszony, akit elragadott a mesebeli szörny. Én lovagként szerettem volna találkozni veled, szerettelek volna megmenteni, de sárkány lett belőlem, és elraboltalak. Te azt hitted, drágakövet érek, én nem kínálhattam neked mást, csak hamut. Emlékszel, az első szobánkban, a második éjszaka, mikor megfürdettelek, megmostam az arcodat, kezedet, hosszú karjaidat, ugyanazzal a módszeres alapossággal, mint a gyerekeimét? Ezzel mondani szerettem volna valamit. Apa voltam. A gyerekek iránti szeretetben benne van, hogy el fogjuk veszíteni őket. Micsoda lusta, gyönyörű gyerek voltál, a szeretőm és pillanatnyi feleségem; lebocsátottad a a szempilláidat, arcod a fürdővíz gőzölgő lepedőjén nyugodott. Hát elfelejthetem, elfelejthetem, ha a mennyekben élek is az örökkévalóságig, diadalszekerek közt, amelyek kereke csupa Istent dicsőítő szem, milyennek láttalak, mikor a kádból kiléptél, s a tested egyszerre vízeséssé vált? Férfi módra törülközőt terítettél asszonyi derekad köré, s mondtad, most lépjek én a vízbe, amit tested áttetsző ezüstté varázsolt. S akkor én lettem a te gyereked. Még a fülem üregét is kitörölted a vizes ruhával, te, az anyám, rabszolgám, szétolvasztottál gyöngéd simogatással. Feledtem, süllyedtem. Aztán megtörülgettük egymás vízgyöngyös hátát, s lefeküdtünk, mintha nyomban aludni készülnénk, ahogy két engedelmes gyermek alszik az alacsony sátorban, amelynek vásznán tt dobol a kirekesztett eső.

Hang és fény

Nem figyeltem, bocs, pedig mentél TV,
Épp' az érzéstelenítős műsorod volt
Sok szép lány tapsolt, amíg betyárok dobálták
A tágra nyílt ember szembe a port

Csak hang legyen és fény, sok szép halott állat
Mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad

Szeretem, ha visztek, mindegy is hová
Egy vetélkedőben nyertem ezt az álmom
Valami dal szól gyerekkoromból, örülök, hogy a refrén
Még megy és lassan a többit is kitalálom

Csak hang legyen és fény, sok szép halott állat
Mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad

Egyedül fekszem, álmomban nővel voltam
Aztán felkelek és nézem kicsit az éjszakát
Egy pár szaros csillag nézi, hogy a szívem
Hogy lökdösi a Holdat az égen át

Csak hang legyen és fény, sok szép halott állat
Mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad

És egy leszedált ország tapsolgat a szarnak
Boldogan élnek, amíg csak meg nem halnak

Csak hang legyen és fény, sok szép halott állat
Mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad

Mutassa meg neked, mennyivel jobb lehet
Ha ő mutatja meg neked

Milyen a hang, milyen a fény,
Milyen vagy te és milyen én

Majd megöregszel

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz: s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben

áll ifju képed. Hozzá motyogod:
"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle

Szerelem ez?

Őrjöngök Rád, ha néznek,
Szeretne ütni két kemény ököl,
Hogy útálom ízét a sárga méznek,
Agyamban, hogy csak arcod tündököl,
Hogy megvetem szelét az élet-vésznek
S haraggal bámulok az égre föl
S ha sírni kéne, könnyeim is késnek
S belőlem minden jóérzést kiöl.
Szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak,
Csak azt tudom, hogy megbolondulok,
Bronzajkaim, mint gyáva koldusok,
Csókmorzsáért könyörgenek - agyoncsap,
Érzem, szaladj, rohanj kezem elől!
Ihaj! ha egyszer öklöm öldököl,
Ideráncigállak, nézd kevélyen, büszkén
Hogy zúz sebet e gyáva két ököl
S csókolj bolondul holtak füstös üszkén.
Akarom kezeimbe sodorni hajad,
Akarom megízlelni telér ajakad,
De mondd nekem, ki eddig nem is hittem,
Karodban él az ifjú Életisten!

Engem is vigyél el!

Ha elindulsz csak úgy,
csak úgy cél nélkül, csak el,
Engem is vigyél el!
Ha a folyó mellett ülnél,
hogy nézd kik úsztak el
Engem is vigyél el!
Ha a háztetőkön sétálsz,
a szabad szél miatt
Engem is vigyél el!
Ha fényképezni indulsz
az új csillagokat,
Engem is vigyél el!

Ha elmennél a holdra,
mert az is érdekel,
Engem is vigyél el!
Ha egy másik dalt hallgatnál,
az enyém már nem kell,
Engem is vigyél el!
S ha eldöntöd, hogy elhagysz,
örökre - végleg - kész -
Engem is vigyél el!
S ha itt van már a taxi,
intesz - indulsz - mész -
Engem is vigyél el