Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod,
az Istenek, a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém, hogy
olykor elfog a szeretet tériszonya
és kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután újra hiszem,
hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.