És holnap ismét kisüt a Nap
S az úton, min járni fogok,
Bennünket, boldogokat, ismét egyesít
E napsugaras világ közepén...
S a parthoz, a széleshez, hullámkékhez
Csöndesen, lassan leszállunk,
Némán nézünk egymás szemébe
És reánk borul a boldogság néma hallgatása.
Valahol a fényeken túl
Ami szép volt, s elmúlt,
Újra vár
Valahol az álmon is túl
Ott a kikötő, s a néhai táj
Ahol újra feltárul a régen látott ajtó
Aki várt, most odafut eléd,
Újra kikötött a régi hajó,
És az elveszett játékok életre kelnek,
És körben kigyúlnak a fények
Ó, régen várnak ránk az örökre szépek
Új bolygó vár,
Egy földön túli világ,
Másik, békés táj.
Valahol, a fényeken túl,
ami szép volt s elmúlt, újra vár.
Valahol, az árnyakon túl, újra befogad
egy távoli táj, ahol ő, aki elment már,
kézenfog majd újra, odaérsz,
hol eleven a múlt, mikor elindulsz a végtelen útra.
S az elveszett játékok életre kelnek
és körbe kigyúlnak a fények,
ó, régen várnak ránk az örökre szépek.
Nincs még rá szó, milyen az a múlt-bolygó.
Valahol, az alkonyon túl,
hova annyi fénylő csillag hullt,
valahol az álmon is túl,
már a harag is a múltba simult,
és távol a vonzástól még nyílik másik távlat,
az a hely, mit nem hagy el a fény,
soha nem üzen a földi világnak
s az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és összesimulnak az évek.
Ó, ott ébrednek ők, az örökre szépek.
Új ország vár, vissza sosem enged már.
Ott van a múltunk egy távoli tájon,
s az elveszett éveket el lehet érni újra.
Nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el,
ha élnek az emlékek még valahol.
Hol az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és megállnak végre az évek
(Túl a fényeken, túl az árnyakon.)
Ó, régen várnak ránk az örökre szépek.
Új bolygó vár, egy földöntúli világ, másik, békés táj.
Valahol a fényeken túl, ami szép volt
s elmúlt újra vár, valahol az álmon is túl,
ott a kikötő s a távoli táj.
Olyan más így búcsúzni,
hogy emlékszel majd ránk is,
ez a Föld, oly gyönyörű világ,
mikor veled van sok régi barát.
De az emberek születnek, élnek
és végül az emlékek földjére érnek,
ó, régen várnak ránk az örökre szépek.
Új ország vár, egy földöntúli világ,
másik békés táj.
A varázshegyen innen és a varázshegyen túl
Éldegél egy idióta nem olyan nagy úr
Nincsen néki senkije és semmije e földön
Ő maga a Fekete Lamoure
Hajnalgyári munkás ő és igen későn kelő
Ha kigyúlnak a reklám fények akkor jön csak elő
Szomorú szíveket keres és ha végül talál
Fekete kezekkel ölel ő
mer' ő a Fekete Lamoure
Fekete a mosolya és fekete a szeme
Éjfekete fekete szíve már a bánat eledele
Itt a vége, fuss el véle - bocs, hogy van a halál
Ez a mese fekete mese
Voltál te is ifjonc és bohó
Féktelen fekete felhőket betörő
Angyalka a világ tetején
Most megrezzen az égbolt és aláhull
Egy félvilági szerető
Alsóváros alján felborul a fény
Ha én lennék a szerelmed
Minden máshogyan menne
Te is máshogyan mennél
El tőlem, mint tegnap este
Megszoknád a hús szagát
Megszoknád az ólmokat
Megszoknád az életem
Miként a sajátodat
Ha én lennék a szerelmed
Szeretnél mert megszoktad
Ahogy megszokásból rugdalod
Magad elé az álmokat
Ha villanyt oltasz a sötétnek
És halkan kicipzározod őt
És magadba rakod a régi semmit
A megszokott soha el nem jövőt
Ha én lennék a szerelmed
Biztos nevetnél néha
Persze nem többször mint most
Csak rosszabb vicceken ha én a
Szerelmed lennék
Mindig máshogy neveznélek
Termések állatok kis izék
Magamban most is beszélek
Ha én lennék a szerelmed
Biztos hogy a miénk lenne
Az egyszerű igazságok boltja
És te eladó lennél benne
Ősszel mindig lemennénk
A tengerpartra szlottyos fügét
Enni a kiégett fű közül
Akkor ha én lennék
Ha én lennék a szerelmed
Sok szerencsét hozzám
Ígérem nem leszel hibás
De sok múlik majd a kémián
Én már elterveztem mindent
Egy életre elég a dolgunk
Igérem nem lesz sok időnk
Egyedül lenni úgy már voltunk
Ha én lennék a szerelmed
Rám mondanád hogy ez Ő
Csak el kéne hinned
És úgy kellenék neked mint a levegő
Ha én lennék a szerelmed
Biztos sokszor bántanálak
Hogy tudsz így szeretni?
Én soha nem tudnálak
