Örökre szépek

Valahol a fényeken túl
Ami szép volt, s elmúlt,
Újra vár
Valahol az álmon is túl
Ott a kikötő, s a néhai táj

Ahol újra feltárul a régen látott ajtó
Aki várt, most odafut eléd,
Újra kikötött a régi hajó,

És az elveszett játékok életre kelnek,
És körben kigyúlnak a fények
Ó, régen várnak ránk az örökre szépek
Új bolygó vár,
Egy földön túli világ,
Másik, békés táj.

Valahol, a fényeken túl,
ami szép volt s elmúlt, újra vár.
Valahol, az árnyakon túl, újra befogad
egy távoli táj, ahol ő, aki elment már,
kézenfog majd újra, odaérsz,
hol eleven a múlt, mikor elindulsz a végtelen útra.
S az elveszett játékok életre kelnek
és körbe kigyúlnak a fények,
ó, régen várnak ránk az örökre szépek.
Nincs még rá szó, milyen az a múlt-bolygó.

Valahol, az alkonyon túl,
hova annyi fénylő csillag hullt,
valahol az álmon is túl,
már a harag is a múltba simult,
és távol a vonzástól még nyílik másik távlat,
az a hely, mit nem hagy el a fény,
soha nem üzen a földi világnak
s az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és összesimulnak az évek.

Ó, ott ébrednek ők, az örökre szépek.
Új ország vár, vissza sosem enged már.

Ott van a múltunk egy távoli tájon,
s az elveszett éveket el lehet érni újra.
Nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el,
ha élnek az emlékek még valahol.

Hol az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és megállnak végre az évek

(Túl a fényeken, túl az árnyakon.)

Ó, régen várnak ránk az örökre szépek.
Új bolygó vár, egy földöntúli világ, másik, békés táj.

Valahol a fényeken túl, ami szép volt
s elmúlt újra vár, valahol az álmon is túl,
ott a kikötő s a távoli táj.

Olyan más így búcsúzni,
hogy emlékszel majd ránk is,
ez a Föld, oly gyönyörű világ,
mikor veled van sok régi barát.

De az emberek születnek, élnek
és végül az emlékek földjére érnek,
ó, régen várnak ránk az örökre szépek.
Új ország vár, egy földöntúli világ,
másik békés táj.