2009. szeptember 10., csütörtök

Eszembe jutott


Most az jutott eszembe, hogy a télen
még mondani akartam valamit.
Talán csak azt, hogy ne félj
egy napon, meglásd
mégiscsak kitavaszodik.
S még az jutott eszembe most
szivem, hogy egymásnak
mi tán sosem hazudtunk
csupán egyikünk sem tudott soha
bár egyetlenegy olyan igazságot
ami az lett volna a másiknak is.

Most pedig az jutott eszembe, drágám,
hogy egy verset készültem írni néked
— mióta már! — de valamiképp mindíg elmaradt.
Igen, verset készültem írni arról,
hogy — bármi történt is — tudod a végén
tudod a dolgok végén egy napon
(majd ott a fontoskodó gyászmenetben)
mégis csupán ketten leszünk
akik pontosan fogjuk tudni, hogy ki is,
hogy tulajdonképp ki is volt a másik?

S még az: ha van úgy,
hogy nem te vagy az eszembe
olyankor én már semmire sem gondolok.

2 megjegyzés:

  1. Nem is tudom eldönteni mi az erősebb ebben a versben. A fájdalom vagy a szeretet? Bár a kettő együtt jár, úgyhogy mindegy is.
    Ez a kép meg pont Te vagy. Elképesztő.

    VálaszTörlés
  2. A kép engem is megdöbbentett... :) ha így tudnék fényképezni, akár én is készíthettem volna.



    ezt a verset pedig pillanatok alatt megszerettem... van benne valami magától értetődő kedvesség, elfogadás, de sugárzik belőle a fájdalom, a már minden mindegy érzése, igen. A kettő együtt.



    így beleondolva, ezen elmélkedve egyre jobban megkedvelem. és egyre jobban a szívem mélyéig... de Te tudod, hogy van ez.

    VálaszTörlés