Berzsián és Dideki (részlet)

Nagyon forrt a harag Sróf mesterben is. De ahogy lenni szokott, nem arra támadt, akire haragudott - jelesül Berzsiánra -, hanem Vinkóci Lőrénc korcsmárosra.

- Vinkóci Lőrénc! Te vinkó és lőremérő! Te vizezed a bort!

Vinkóci Lőréncet azonban nem olyan fából faragták, hogy szíre-szóra berezeljen. Azért is volt korcsmáros. Felöltötte legszebbik mosolyát, odasétált Srófék asztalához, csípőre tette a kezét.

- Éppen fordítva, kedves Sróf mester - mondta gunyorosan.

Mert ilyen esetben nem árt, ha gunyoros az ember.

- Mit fordítva? - üvöltött Sróf mester. Majd kiugrott a bőréből, olyan mérges volt.

- Nem a bort vizezem - mondta fölényesen Vinkóci Lőrénc -, hanem a vizet borozom.

Ámulva bámulta Vinkóci Lőréncet a Hörpentő közönsége.

- Azt akarod mondani - suttogta Violin -, hogy nélküled ihatnánk a színtiszta vizet, de te jószívűen csurrantasz-cseppentesz bele egy kis borocskát?

- Ahogy mondod - fennhéjázott Vinkóci Lőrénc. - Hálával tartoztok nekem.

Olyan magabiztosan mondta, hogy egy pillanatra az egész Hörpentő elhitte, tényleg hálával tartozik neki. Egyes-egyedül a Zsebenciék locska-fecske leánya, Klopédia villantott rá sündisznó-tekintetet.

- Te még sokra viszed, Vinkóci Lőrénc - mondta. - A te logikád az sokra vivő logika.