A szerelemről

Most valami olyasmit szívesen mondanék, hogy

jó a láz, de a nyugalomnál semmi sem jobb.

Vagy: az az ég, ami szégyenkezve lángolt,

meteort sírt, igaz, de távol volt, és tárgy volt.

Vagy: minden szereplő, végül is, felcserélhető,

s ilyen sztorit szül bármelyik hely és bármelyik idő.

A lány se szép, se csúnya, a fiú alig erősebb,

és mindig lesz kultúra, ki érti-félti őket.

Tíz év múlva vége, ha most nem is múlt el még,

és akkor lesz majd forró a most csak langyos emlék.

És mondanám még azt is, hogy épp az a szép benne,

hogy akkor múlna el, ha vége sose lenne.

De ez se igaz, az se igaz, egy valós: hogy fájnak.

S szerelemből, nem a csendből születnek a tárgyak.

Portfólió

Nézd, itt vagyok, mint táncos a színpadon.

Test, lélek egy. Tudd, ritka e pillanat.
Hogy mindig így maradjon, semmi
Nem bizonyulna elég nagy árnak.

Itt már zenészként lógok a hangszeren.
Látod, zavar még mindig a pódium.
Jó vicces lett, ahol tanítok
mesterien szigorú pofával.

Láthatsz színésznek, mert az is én vagyok
más bőrbe kötve. Ott meg, a másikon
épp verset írok bamba képpel.
Jól retusált, de hazug fotó mind.

Vágyat sugárzom? Védelemért eseng
kisgyermek énem? Ostoba álca csak.
Így játszik az, ki megtanulta:
meztelen önmaga úgyse kéne.

Szabadság

Tudd meg : szabad csak az, akit 
Szó nem butít, fény nem vakít, 
Se rang, se kincs nem veszteget meg, 
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, 
A látszatot lenézi, meg nem óvja, 
Nincs letagadni, titkolni valója. 

Tudd meg : szabad csak az, kinek 
Ajkát hazugság nem fertőzi meg, 
Aki üres jelszókat nem visít, 
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít. 
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez, 
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e, 
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse, 
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre 
S embernek nézi azt is aki pőre. 
Tudd meg : szabad csak az, aki 
Ha neve nincs is, mégis valaki, 

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos, 
Tüzet fölöslegesen nem harangoz, 
Van mindene, ha nincs is semmije, 
Mert nem szorul rá soha senkire. 
Nem áll szemébe húzott vaskalappal, 
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal, 
És győzi szívvel, győzi vállal. 
Helyét megállja mindég, mindenütt, 
Többször cirógat, mint ahányszor üt, 
De megmutatja olykor, hogy van ökle.... 
Szabad akar maradni mindörökre. 

Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet 
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd ! 
Tudd meg : szabad csak az, 
Aki oly áhítattal mondja ki, 
Mint Istenének szent nevét a jó pap. 
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap. 

Ínség, veszély, kín meg nem tántorít 
És lelki béklyó többé nem szorít. 
Hiába őrzi porkoláb s lakat, 
Az sose rab, ki lélekben szabad. 
Az akkor is, ha koldus, nincstelen, 
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, 
Hol áldozat nincs, nincs szabadság. 
Ott van csupán, ahol szavát megértve 
Meghalni tudnak, és élni mernek érte. 
De nem azért dúlt érte harc, 
Hogy azt csináld, amit akarsz, 

S mindazt, miért más robotolt, 
Magad javára letarold, 
Mert szabadabb akarsz lenni másnál. 
A szabadság nem perzsavásár. 
Nem a te árud. Milliók kincse az, 
Mint a reménység, napsugár, tavasz, 

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva 
Ráönti illatát a szomjazó világra, 
Hogy abból jótestvéri jusson 
Minden szegénynek ugyanannyi jusson. 
Míg több jut egynek, másnak kevesebb, 
Nincs még szabadság, éget még a seb. 

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, 
Te sem vagy még szabad, te is csak... 
Gyáva rab vagy.

A fű a folyó te meg én

A fű, a folyó, te meg én, 

szemed a reggel üvegén, 

idén egy végső korty meleg, 

egy törpe-kagyló-amulett, 

 és koraősz és nyárutó 

siettető, karoltató, 

és vér-pihék a nap előtt, 

és fölcikázó evezők, 

 aztán az est, s hogy nincs tovább, 

hogy vártalak négy nyáron át, 

s hogy halhatatlan a remény, 

s a fű, a folyó, te meg én.