Bárcsak lány lehetnék ismét, és újrakezdhetném az életemet. A kelleténél jóval többet szenvedtem. És az öröm, amely osztályrészemül jutott, nem is volt mindig örömteli. Élhettem volna másként. Amikor annyi idős voltam, mint most te, a nagyapám vett nekem egy rubin karkötőt. Túl nagy volt, föl-alá csúszkált a karomon. Majdhogynem nyakláncnak is beillett. Később elmesélte, hogy az ékszerésszel szándékosan készítette ilyenre.
A méretével akarta kifejezésre juttatni a szeretetét. Minél több a rubinkő, annál nagyobb a szeretet. Csak épp nem volt kényelmes. Mondhatni egyáltalán nem lehetett hordani. És itt elérkeztünk a mondanivalóm lényegéhez.
Ha én most adnék neked egy karperecet, kétszer is megmérném hozzá a csuklódat.