a konzisztencialista tűnődés
ekkor már tudtuk
tudtuk mindketten
tudtuk együtt és külön-külön
hogy egykorúak
egyhelyűek
és egyállagúak vagyunk
és mégis kételkedtünk egymás kilétében
egymás mibenlétében
egymás bennelétében az ugyanazokban
mégis gyanakodtunk
méregettük egymást a szemünk sarkából
hogy talán mégsem
az nem lehet hogy egyszerre mindhárom
talán csak kettő
egyazon kor és hely
de más állag
vagy egyazon hely és állag
de más kor
vagy kor és állag igen
de a hely nem
vagy nem is kettő hanem csak egy
és végig az összes variáción
hogy aztán kizárásos alapon
valószínűség szerint
szillogizmusok és indukciók segítségével
az algoritmus súlyos ütemét dobogva a sima
asztallapon
mégis tudnunk kelljen
tudni legyünk kénytelenek
tudni együtt és külön-külön
hogy csikorgó rozsdás abroncsaival
menthetetlenül egybeöleltek minket az ugyanazok
az idő kora
a tér helye
az anyag állaga
és tehetünk bármit
kételkedhetünk és gyanakodhatunk
tagadhatunk és cáfolhatunk
átkozhatunk és elkárhozhatunk
mégsem térhetünk ki
az egymásba hurkolt következmények alól
mert egy az állag anyaga
egy a hely tere
és a kor ideje is egyetlenegy
csak mi vagyunk kettő
de mi is csak azért
hogy ketten tudhassuk az ugyanazokat
és kettőzötten kételkedhessünk is bennük
születésünktől készülődve
a kortalan és helytelen
állagóniára
