Régi képeit mutatja nekem ez az
egyenes jellemű képmutató
mutatós özvegyi gyászruhában ez a
minden pénzemet elmulató
ártatlanul is romlott, szűzen is
várandós, szelíd, szép szajha
ki csak nézi, hogyan fut el a
Mirabeau-híd alatt a Szajna
ahol életvidám öngyilkosok
integetnek a katonáknak
míg konyakot isznak a tisztek a
parton, s levelet írnak a csupasz
fáknak
s, hogy ne csodálkozzanak
kopaszságukon fülükbe cseng egy
meg nem írt sanzon
melyben Edit Piaf se bán meg
semmit, hát vidáman mennek a
parkban a tankok.
Barackszínű ruhában alszik a félig
sem felnőtt barackfa alatt
mit én ültettem titkon az éjjel,
hogy élvezze ha reggelig marad
ezt a különös új harmóniát,
amikor kinn a fűben ébred
s, azt hiszi, hogy Párizsban van, de
meglát engem és rájön, hogy téved.
És pancsolunk mint mikor gyerekek
voltunk, a régi szép békeidőkben
és azt kéri, hogy feledjek mindent,
s ne higgyek többé a tegnapi nőkben
a háborúnak úgyis vége,
hát szeressem ahogy csak tudom
s fussak vele a kert aljáig a fényben
fürdő nyárvégi úton
és együtt maradunk mindörökre,
s meglátom, minden
mennyire más lesz
s nem szóltam semmit,
csak bólogattam, mert minden
kérdésemre tudtam a választ,
hogy bármit csinál, bárhova kerül,
bármit tesz ellene, akkor is marad
Ő az-az egykor volt csodás szépség,
ki titokban mindig engem választ.
Barackszínű ruhában alszik a félig
sem felnőtt barackfa alatt
mit én ültettem titkon az éjjel,
hogy élvezze ha reggelig marad
ezt a különös új harmóniát,
amikor kinn a fűben ébred
s, azt hiszi, hogy Párizsban van, de
meglát engem és rájön, hogy téved.
S azt mondta nem kellenek a versek,
hiszen a költészet ő maga
nem kell már senkiről semmit se
írni, hiszen tőle mindenkinek elakad
a szava
s nem is mondott nagy hülyeséget,
csak nem látott előre néhány évre
nem látta magát egy koszos bárban,
amint a takarító tolja félre
s ő nem szól semmit, csak mordul
egyet, borzas fejjel hanyatlik a
pultra
és így az egykor volt csodás szépség
csak annyiban emlékeztet a múltra,
hogy motyog magában, ha részeg, s
a csapos csendben marad, hogy hallja
amint a gyönyörű lepusztult angyal
önmagának halkan bevallja,
hogy velem kellett volna élni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése