Korhadnak bennem az éjszakák.
Ilyenkor az utcára menekülök,
ahol végre nem hallom a szomszéd
szeretkezését.
Egyedül döntöm el a séta ritmusát, hogy
mekkorákat lépek; és élvezem, ahogyan
fekete köpenyként rám sötétül a város.
Szeretem ezt a csöndet, melyet csak én
törhetek meg.
De amikor már agyonnyomnak a súlytalan
döntések, keserves lesz minden utcasarok.
Értelmetlen ez a sehová-bolyongás,
csak az alvás könnyebb így: mire a fáradtság
hazavonszol, agyamból minden kikopik,
és ha szerencsém lesz, álmodni sem fogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése