Valamikor szívünkbe volt szerelmes
a tavasz, csillagok közé emelt minket
a fény. Tenger és tűz ragyogott
kedvesem szemén. Néztük, néztük
a megváltó jövőt egyre. Reményünk
volt egy katicabogár, elszállt a törékeny
hegyre. Hétpettyes szárnyait hiába
keressük már. A lomboktól kifosztott
emlék csak üres egeket talál.
