“…haldokló hattyúm,
szép emlékezet.”
Schein Gábor
Egy évre gondolok. Tudnád, melyikre?
S tudnád-e, hogy te vagy, kit kérdezek?
Árnyék a szemnél – nem lehet bemérni.
Tudnád-e, mit használ a képzelet?
Múltbéli árnyékod küldöm nyomodba,
hiszen az árnyékok kíváncsi lények.
Alaktalan hozzák a hírt felőled:
ha én nem is, ők még utánad érnek.
Egyévnyi árnyék – kétes, nagyszerű.
Gyűlölt év. Kedvenc. Nem fogom feledni.
Letisztult év, most szinte összelátom -
mégsem zavar, hogy szürkés, szinte semmi…
Nem értett év, merő egy titkolózás.
Hogy nőjek fel. Ez nem jutott eszembe.
Üzenj, ha egyetértesz – hallgatással.
Most azt hiszem, már értenék belőle.
(Konkrét tavasz volt, pontos hajnalokkal;
negédes nyár után egy tompa ősz;
rossz tél merengett át a nagyszobánkon:
nyilván voltak szerelmesebb idők.)
Opál év volt, nem láttam rajta túl.
Egy gyenge év. Vagy máshogyan kemény.
Huszonnégy múltam, mindegy is, milyen volt
kilencvennyolcból kétezer felé.
Egyetlen év, az error éve – rémes.
Mélyvíz év volt, áthajlott szürreálba.
Hogyan szerettél? Már akkor se tudtam.
Magányos év. Nem is lett folytatása.
Vad ég rémlik, s hogy nem vagyok adósod.
Miért is lennék? Elképzelheted.
Gondolni ezt-azt: mégis egyszerű.
Szerethető év lett. Így. Nélküled.
