2010. november 28., vasárnap

Ágtól a levél


Dehogy szeretlek! Nem szeretlek.
Fénybe sem, árnyba sem követlek,
meg sem kövezlek, meg sem látlak,
látni sem, tudni sem kívánlak,
szavad is szólhat bárki másnak,
lényedből eltűnt a varázslat,
tán nem is volt, csak képzelődtem,
köd vagy! Maradj is köd a ködben,
Adtál-e? Rossz napok cipóját.
Üres korsót, elsüllyedt bólyát.

Dehogy szeretlek! Tévedés volt.
Csak elkápráztatott az égbolt,
csak félrevezetett a csillag.
Lassú világok forgásában
elszédültem a szél karjában,
elnémult szívemben a szó is.
Van ok haragra, tudom, volt is…
Elfáradni a haragvásban,
megszűnni rontó varázslásban,
varázslástól, elmúlni, hullni,
végső vizekkel tuvafutni.

Dehogy, dehogy, dehogy szeretlek.
Csak megszokásból emlegetlek.
Csak otthonos, ha gondolok rád.
(S hiába minden Istenhozzád.)

6 megjegyzés:

  1. No, ezt nem tudom átérezni...

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó a címed!!!! (viszont a Te szíved nem röhögésre méltó, hanem egy szép mosolyra, és ölelésre)

    VálaszTörlés
  3. a mellékelt ábra mást mutat.. :)
    (de azért köszönöm!! ppp )

    VálaszTörlés
  4. A név idézet:)
    én átérzem, mert számomra ez a végtelen szerelem tagadását jelenti, az önmagunknak való hazudozást.

    VálaszTörlés