2010. június 14., hétfő

A válságos tízpercekről


Minden életkornak, minden életszakasznak, igen, minden napnak vannak válságos
tízpercei, mikor mindaz, amit addig tűrhetően elviseltél: munkád, környezeted, hiányérzeteid,
vágyaid, természeted – egyszerre, átmenet nélkül elviselhetetlennek tetszik.
Ez a válság erős, mint egy robbanás. Munkád fölé hajolsz, s egyszerre érzed az
eddig elvégzett feladat tökéletlenségét, a reád várakozó feladatok méreteinek és igényeinek
tűrhetetlen reménytelenségét. Életed fölé hajolsz, s mint a vízbe fúló, látod
mindazt, összesűrítve, egyetlen pillanat örvényében, amihez gyáva, lusta, hazug vagy
önző voltál, s ami most áradással és fulladással fenyeget.
Ez a válság, ezek a tízpercek, ezek az élet- és munkaveszélyes pillanatok a múló
idővel mind hevesebben térnek vissza. Megesik, hogy naponta. Ilyenkor tudjad, a
válságok időhöz kötözöttek; figyeld szíved és órád mutatóját. Mint akit roham kínoz,
s tudja: a rohamoknak ütemük és kimért idejük van. Hagyj föl rövid időre munkáddal,
lazíts napjaid rendjén, iparkodj hanyag és alázatos lenni. A tízperc elmúlik. A
munka és az élet, amíg közük van egymáshoz, megmaradnak.

3 megjegyzés:

  1. örülök, hogy hármunknak egyformán egyidőben jelentettek sokat Márai szavai.

    ...a válságos percekről.

    VálaszTörlés