A magyarok Istene dala (Lánchíd)

Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd meg a vén folyót, megvan- e még,
hisz ma az ember azt is csudálja,
hogy el nem vették már rég mindenét,
nézz csak utána apádnak, anyádnak,
asszonyod vizsgáld, hogy asszony- e még,
másodpercenként kell ellenőrizd,
hogy a tiéd- e még, ami tiéd.

Gondosan leltározz éjt nappá téve,
zsebedbe nyúlj, hogy a pénz ott van- e,
elvették múltadat és a jövődet,
míg félrenéztél vagy három hete,
és emlékezz volt még egy óvatlan perced,
engedted magadnak, hogy félrenézz,
s már arra ébredtél, hogy nem vagy férfi,
ember, hogy lehettél ilyen merész?
Volt még egy Istened, egész jó Isten,
s könnyelmű percedben feledted őt,
s felnéztél, láttad, ő is másé,
vicceket mesél a gondviselőd.
Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd csak a vén folyót, hogy viszi szét
apádat, hazádat hogyan dobálja,
s maga sem tudja, hogy megvan- e még.

Vagy tudod mit, ne is nézz le a Dunára,
szemedet féltsed, hátha kisül,
így maradj inkább már, így félrenézve,
anyátlan, Dunátlan, nemtelenül,

csakis a, csakis a szemedet őrizd,
ne is nézz már oda, hátha kisül,
vigyék csak kapkodják, nézz te csak félre,
s várj másik istenre, aki becsül.