Bolond tükör

Folyton új dolgok történnek, s te most már

kívül vagy rajtuk. Borotválkozom,

s eszembe jutsz: könny csordul arcomon

és megállok: céljaim fele voltál

és fele szabad tetteimnek, óh, bár

több lettél volna! Élek, folytatom

a munkás napot, s minden utamon

együtt kísér a dús emlék s a sóvár

hiány... De minden könnyem és utam

mit ér? mit, édes társam, társtalan?

A valóság, a jelen, oda van!

Csak tükröd őriz, tükröd, én, a lélek,

tükör, melyből kirepültek a képek,

bolond tükör, mely azt hiszi, hogy éltet!