Érzem rezdülésed,
bőrödet és szádat,
hordozlak magamban,
mint kölykét az állat.
Hittem, elmúlsz, eltűnsz,
mint árnyék a fényben,
hittelek meztelen,
álmodtalak ébren.
Ahogy az ősz, észrevételen
tolakszik a nyárba,
úgy jöttél, ájultam
karjaidba zárva.
Mit bántam, lesz-e vég,
vagy egyáltalán kezdet,
csak szeress, szerethesselek.
Borítsuk fel a rendet!
És feje tetejére állt
a világ, s minden napra,
veled akartam maradni
és benned, egymagamba’.
És szorítani, lábammal
átölelni téged,
amíg bekövetkezik
a mérhetetlen végzet.
Ne menj el, maradj még,
nem nézek utánad.
Szaladj, ne érjen utol
feneketlen vágyad!
