Miért nem próbálod meg velem

Ha néha még elhiszed,
hogy nem csak ágy és párnák,
Ha hiszed még, hogy nem csak pohár víz,
ha szomjazol;
ha ott van még a kék füzet
az emlékeid polcán,
mit összefirkált néhány kusza év,
hova az van írva még: szeretni szép...
Miért nem próbálod meg velem?
Miért nem...
Én még ki merem mondani: szerelem.
Miért nem próbálod meg velem?
Miért nem próbálod meg velem?
Én még ki merem mondani: szerelem.
Miért nem próbálod meg velem?

Az ünnep

A ritka percek selyemszalagját most együtt bontsuk fel,
A számlát úgysem veszíthetjük el, most mégis rejtsük el,
S mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán,
Vagy rossz álom, ha felriaszt, és odabújsz hozzám,
Olyan jó-jó-jó, de mondd, hány perc az ünnep?
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?

A béke, nehogy végleg elfelejtsd, üzen, hogy létezik,
Mondd, meglep-e, ha átnyújtom neked az ünnep perceit?
S csak félrekapcsolt csengetés, ha drága hangot vársz
Vagy régi zsebben maradt pénz, mit szűk napon találsz
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mit ér az ünnep?
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?

S mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán,
Vagy rossz álom, ha felriaszt, és odabújsz hozzám,
Olyan jó-jó-jó, de mondd, hány perc az ünnep?
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?

Amíg várok rád...

Amíg várok rád, ajtóm nyitva áll.
Amíg várok rád, itt árnyékod vár.
Dehogy szégyellem, míg szeretők a szívem markolják!
Épp csak fáj, hogy nincs több életem várni rád.

Amíg várok rád, küszöböm földig kophat már.
Amíg várok rád, sok méltatlan vár.
Dehogy bántom őt, az érkezőt, ki lelkem lépi át!
Ő a földön jár, és itt talál, amíg várok rád.

Amíg várok rád, és az szeret, ki nem hasonlít rád,
addig nem lesz bírám, Istenem,
senkinek nem lesz lelkem, arcom meztelen,
addig kell mindig-mindig újra-újra vesztenem,
addig kell mindent, mindent, mindent újrakezdenem,
amíg várok rád.

Elfáradt dal (részlet)

Elfáradt álmaim, elfáradt szárnyaim,
Messzebbre már nem jutok.
Elfáradt álmaim, elfáradt szárnyaim,
Szálldosni már nem tudok.

Elmúlt a jó idő

Azt hiszem, igazán semmit nem jelent
Az a néhány nap veled
Egy könnyű kaland, mint egy dalban
Ami gyorsan véget ér
De zenéje visszatér

Azt hiszem, semmi nem történt velem
Kicsit hazudtam szerdán, s pénteken
És tudtam, lezár úgyis mindent
Az a vonat, a búcsúzás
A legjobb megoldás

Elmúlt a jó idő, megtört a rend
És néhány mondat, és egy nevetés dallama visszacseng
Elmúlt a jó idő, elment veled
És ami itt maradt, az nem nagyon kell nekem

És nem tudom, hogyan képzeljelek el
Milyen a ház, az út, az emberek
És milyen mondatokat mondasz
Mikor ugyanúgy ébredsz fel, és kinek mondod el

Te máshol, másik nyelven álmodsz
S talán nem is érteném
S ébreszt egy másik ablak, másik fénye
Egy más nap reggelén
Egy világ választ el és nem értem
Hogy miért vagy közel
Ha többé úgysem érlek el

Nem lehet, tudom jól, hogy nem lehet
Hiszen én tiltottam meg
Egy hibás mondatért, a semmiért
Egy kicsi szerelemért
Mégsem dőlhet ránk
Egy létező
Egy meglevő világ

Örökre szépek

Valahol a fényeken túl
Ami szép volt, s elmúlt,
Újra vár
Valahol az álmon is túl
Ott a kikötő, s a néhai táj

Ahol újra feltárul a régen látott ajtó
Aki várt, most odafut eléd,
Újra kikötött a régi hajó,

És az elveszett játékok életre kelnek,
És körben kigyúlnak a fények
Ó, régen várnak ránk az örökre szépek
Új bolygó vár,
Egy földön túli világ,
Másik, békés táj.

Valahol, a fényeken túl,
ami szép volt s elmúlt, újra vár.
Valahol, az árnyakon túl, újra befogad
egy távoli táj, ahol ő, aki elment már,
kézenfog majd újra, odaérsz,
hol eleven a múlt, mikor elindulsz a végtelen útra.
S az elveszett játékok életre kelnek
és körbe kigyúlnak a fények,
ó, régen várnak ránk az örökre szépek.
Nincs még rá szó, milyen az a múlt-bolygó.

Valahol, az alkonyon túl,
hova annyi fénylő csillag hullt,
valahol az álmon is túl,
már a harag is a múltba simult,
és távol a vonzástól még nyílik másik távlat,
az a hely, mit nem hagy el a fény,
soha nem üzen a földi világnak
s az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és összesimulnak az évek.

Ó, ott ébrednek ők, az örökre szépek.
Új ország vár, vissza sosem enged már.

Ott van a múltunk egy távoli tájon,
s az elveszett éveket el lehet érni újra.
Nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el,
ha élnek az emlékek még valahol.

Hol az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és megállnak végre az évek

(Túl a fényeken, túl az árnyakon.)

Ó, régen várnak ránk az örökre szépek.
Új bolygó vár, egy földöntúli világ, másik, békés táj.

Valahol a fényeken túl, ami szép volt
s elmúlt újra vár, valahol az álmon is túl,
ott a kikötő s a távoli táj.

Olyan más így búcsúzni,
hogy emlékszel majd ránk is,
ez a Föld, oly gyönyörű világ,
mikor veled van sok régi barát.

De az emberek születnek, élnek
és végül az emlékek földjére érnek,
ó, régen várnak ránk az örökre szépek.
Új ország vár, egy földöntúli világ,
másik békés táj.