Alexi Murdoch - All My Days (Away We Go Soundtrack)

Well I have been searching all of my days
All of my days
Many a road, you know
I've been walking on
All of my days
And I've been trying to find
What's been in my mind
As the days keep turning into night

Well I have been quietly standing in the shade
All of my days
Watch the sky breaking on the promise that we made
All of this rain
And I've been trying to find
What's been in my mind
As the days keep turning into night

Well many a night I found myself with no friends standing near
All of my days
I cried aloud
I shook my hands
What am I doing here
All of these days
For I look around me
And my eyes confound me
And it's just too bright
As the days keep turning into night

Now I see clearly
It's you I'm looking for
All of my days
Soon I'll smile
I know I'll feel this loneliness no more
All of my days
For I look around me
And it seems He found me
And it's coming into sight
As the days keep turning into night
As the days keep turning into night
And even breathing feels all right
Yes, even breathing feels all right
Now even breathing feels all right
It's even breathing
Feels all right

Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.

Helló

Helló, hogy vagy? Jó, hogy vagy,
És ha azok a szavak elfogytak,
Amiket eddig használtál,
Hogy elmondjad, hogy hogy voltál,
Majd én fogom a szép szavakat
A nyelvedre ráhelyezni, hogy
Beszélj velük, hogyha tetszik,
Te meg kérded, hogy szeretni

Úgy kell-e, hogy sokszor mondom:
'Szeretlek', meg más ilyenek,
Minek masni a nyers húsokra?
Mondd meg nekem, én figyelek.
Látod, én már nem beszélek
Fontosat, meg ami számít,
Én már nem - csak pár kocsi az,
Ami elhúzva még megvilágít.

Bennem többet ne nézd magad,
Medencém alján törött tükör.
Mondják, hogy a lélek halvány,
De hogy szív alakú - ugyan mitől?
Úgy haladok e néma árnnyal,
Ahogy halak lent haladnak.
Nincsenek már hatásai
A rá kigondolt szép szavaknak.

Úgy haladok e néma árnnyal,
Ahogy halak lent haladnak.
Nincsenek már hatásai
A rá kigondolt szép szavaknak.

Helló, hogy vagy? Jó, hogy vagy,
És ha azok a szavak elfogytak,
Amiket eddig használtál,
Hogy elmondjad, hogy hogy voltál,
Majd én fogom a szép szavakat
A nyelvedre ráhelyezni, hogy
Beszélj velük, hogyha tetszik,
Te meg kérded, hogy szeretni
Hogyan a faszba' kell???

Arról, hogy mindenben az idő dönt

Mikor az élet, valamilyen emberi helyzet döntésre kényszerít, vigyázz, hogy az elhatározásokat
a változás törvényének térfogatába állítsd: mert minden „döntés” az időben
kap csak végső tartást és alakot.
Döntsél, de ne olyan föltétlenül! Ne olyan mindenáron! Ne olyan egészen! Add
meg az emberi elhatározásnak azt a játéklehetőséget, amelyre szüksége van, hogy
beilleszkedjék a világba és az időbe, elhelyezkedhessék az emberi szándékok, a változás
törvényei között. Ne akard esküvel, szöggel és kalapáccsal rögzíteni minden
időkre azt, amin az éjszaka és a reggel is változtat valamit, szíved és értelmed is
örökké csiszol, másít, alakít valamit, ma, holnap és örökké. Adj az elhatározásnak
időt és térfogatot, hogy megtalálja igazi helyét és formáját a világban. Döntsél, de ne
nagyon! Döntsél, de ne föltétlenül! Cselekedjél, de ugyanakkor bízz mindent az időre
is. Meglátod, holnapra vagy esztendő múltán, hogy nem te döntöttél, hanem a térfogat,
melyben minden emberi ügy eldől: az idő.

Meghatározás

Féregnek lenni mit jelent?
Vágyakozni egy tekintetre,
egy olyan hosszú, nyílt szembesülésre,
ahogy csak Isten nézi önmagát,
erre vágyni, egyedül erre,
és ugyanakkor üveges szemekkel
belefuródni abba, ami nincs,
beszorúlva a semmi és
valamiféle utánzat közé.

Ez a szerelem

Nyílnak a kertben a fák, a füvek, a virágok
A földben is fordul a féreg
és elfut a tél
Rég várok rád,
tudom jól, hogy a semmire várok
Zöld hegyek illatát hozza a tavaszi szél

Ez a szerelem
Nem hagy el sohasem
Tiszta, mint a jég
csak nekem szép

Mi ez a furcsa, hamis zene itt a fejemben,
ez a döglött macska az úton,
e múzeuma a semminek,
ez a felgyújtott erdő, ez a lebombázott város,
ez az összecserélt szempár,
ez a kincs amiért nem kár?

Ez a szerelem
Nem múlik sohasem
Tiszta, mint a jég
Egyszerűen szép
Ez a szerelem
Igen, igen, igen
Soha nem hazudik,
csak ad és nem kér

(Szerelem ágán féreg ébred, érik a gyümölcs)

Por, idő

az idő elkedvetlenít és cselekvésre ingerel,
mint a gyönyörű tárgyakon minduntalan megülő
por - és habár az egész végtére is reménytelen;
ragyogásukért mégis érdemes, igen, érdemes újra
és újra és újra
letörölgetni a dolgokról a port, a por-időt

Ébredés előtt

Minden vereségemmel többet érsz,
minden kérlelés erőd növeli,
máris annyi váltómmal vagy teli,
hogy adósod lehetnék amíg élsz;

és lassan elhagy az önbecsülés,
és idomított medve piaci
piperkedése minden igazi
fájdalmam, hisz neked tetszeni kész.

Így adom el, így vesztem el magam.
Belül lázongok, irtózatosan,
hogy így rádszűkült az egész világom.
De így lázongok, mint álmát aki
rázza már, felül, szemét dörzsöli,
s nagyot nevet egy rémes butaságon.

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

(Az Isten itt állt a hátam mögött)

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
……………………………………………
……………………………………………

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.

Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

Úttalan utakon

Úttalan utakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.


Úttalan utakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.


Úttalan utakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy "mindent felejtés".
Talán egy "mindent újrakezdés"
a végső sziklaszálon.


Úttalan útakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!

Csomagold be mind

Csomagold be mind, ami volt, ami régen
volt, ami édes, mind csomagold be,
ami több, mint játék, szerelem, több, mint
élet is, a kincseim csomagold be,
régi szavam, az aranyt, kevélyen
lengő rímeim, melyekkel magasan
röpültem a többi fölött s ékes igéim,
mind-mind csomagold a batyúba,
abba, amit hoztam s hagyd az úton másnak,
hogy hősi-igazul járjak egyedül,
egyszerű ember az egyszerű földön
s meztelenül legyek, amint megszülettem,
meztelenül legyek, amint meghalok.

Nyugtalanok az én reggeleim és éjjel
hatalmas hang kiabál újra belőlem.
Ruhátlan és hústalan zúg el a lelkem,
nem illik hozzá az ifjúi parádé.
Ugyse soká tart már számomra e földi
vándorlás, tiz évig, vagy húsz évig, aztán
elromlik a test, mely zárja hüvelyében
lelkemet és egészen lélek leszek. Adj hát
vetkőzni most erőt, érezni e kevés
időre magamat s a világot, te nagy
igazság, szeretet s még nagyobb igazság,
fájdalom. Te adj a szememre könnyet,
mert könny nélkül én nem-látó vak vagyok.

Apám lánya

Apám lánya voltam, hozzá ritkán szóltam,
anyám lánya voltam, vele szájasodtam.

Volt nekünk lakásunk, benne éltünk, háltunk,
fel és alá jártunk, tudnám, mire vártunk.

El is mentem onnan, gyorsan másba fogtam,
megláttalak téged, így lettem te véred.

Mennék tőled innen, ismét csak elmennék,
csak tudnám, hova mennék, tudnám, hova mennék.

Nem zúg a szél mindig ugyanúgy,
egy húr sem szól mindig ugyanúgy.
A szív sem fáj mindig ugyanúgy,
a leány sincsen mindig ugyanúgy.

Nem zúg a szél mindig ugyanúgy,
a szív mindig ide-oda húz.
Mindig másnak szól a hegedű,
a leány mindig futva menekül.

Életem elvisz, drágám, ne sírj,
többé már nem szól felőlem a hír,
az embernek szíve mindent kibír,
többé már nem szól felőlem a hír.

Vágyódás

Ha majd a sok hazugság véget ér!
s te megszeretsz szilaj szerelmemér',
ha nem lesz szíved már, hogy megtagadj
s pirosra gyullad arcodon a fagy
s forró tüzes vér-rózsa nyíl reája;
aranyhajad fojtó Niagarája
elönti sápadt főm s fejem felett
örök tavaszt ragyog rám két szemed
és átfog két kar, perzselő, fehér...
Ha majd a sok hazugság véget ér!!

A múlt

képlékeny, mint a pletyka,
megfoghatatlan, mint a rémhír,
idillé apad, mint a népdal,
hegyesre kopik, mint a rágalom,
rövidre zárul, mint a vicc,
méreggé bomlik, mint a pánik,
csömörig eltölt, mint a sláger,
szívünk körül döng, mint a döglégy.

Minden lélekzetvétel

Minden lélekzetvétel megsebez,
és leterít valahány szívverés.
Különös, hogy a tenger halhatatlan,
holott minden hulláma végitélet.

Hogyan is igazítja sorsát,
az öröklétet, Isten, a teremtés
mindörökre veszendő mezejében?

Mint a füvek lemondó élete,
mint a halandók egy-egy szívütése,
olyan lehet végülis a dicsőség,
Isten nyugalmas boldogsága.

Egy év elmúlt...

Elmúlt egy év, hova tűnt a szép tavasz, hajnali szél?
Az első rügyező ág, a találkozás?

Egy év elmúlt, hova tűnt az édes nyár, szép szerelem?
A forró éjszakák, ígéretek?

Elmúlt egy év, hova tűnt a fáradt ősz, sokszínű táj?
A hulló csillagok, a búcsúzás?

Egy év elmúlt, hova tűnt a hideg tél, a nagy havazás?
A sápadt napsugár, a várakozás?

És jön majd még sok-sok év;
Akire vársz talán majd rád talál.

Az élet nem áll meg soha, a végtelen tánc.
Akárhogy táncolhatsz, csak körbe jársz.
Szoríts meg jól, ha engem kívánsz.
Addig szeress, amíg látsz!

Gyengeség

Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.

Csak épp elkezdtem? Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.

Arra gondoltam, hogy hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,
ő akarta? És szólni kezdtem? És
egyszerre kiderült a tévedés:

kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irigy vagyok, vagy még kutyább,

még gonoszabb? Mi lelt? förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
Mi lelt? Már te is?? és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.

Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: Tévedés,
félreértettél? És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.

Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

Kérdések

Mért van az, hogy aki mélységedbe láthat,
aki egész szívvel méltóan imádhat,
azt te vaskezeddel durván eltaszítod,
lángoló szerelmét gyűlöletre szítod?
Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet?

Mért van az, hogy aki önlelkét tagadva,
cédán veti testét hiú forgatagba,
azt te lágy szelíden simogatod szépen,
örömek virágát kelted a szívében?
Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet?

Mért van az, hogy én is tiporva, tagadva,
áhítatos ajkkal hallgatok szavadra,
hogy bár rámtapostál, csókolom a képed,
örvényekbe dobva álmodom a szépet?
Szeretlek, imádlak, te gyönyörű élet!

Hideg szél

lakatlan kő, hever a hátam,
emlékek nélkül, nélkülem,
az évmilliók halott hamujában.

Hideg szél fújdogál.

Hagyd

Hagyd a világot szélként át- s átfújni
életed lazaszövésü gyolcsán:
mint egy száradni kiakasztott ing, lobogj, lebegj,
hálásan szélszagusodva, ellenállás nélkül
- - hadd örüljön neked majd, ha ki fölvesz.

Kerestem mindent, nézem a semmit
Találtam mindent, látom a semmit
Eldobtam mindent, érzem a semmit
Beláttam mindent, őrzöm a semmit

Altató

ismerem magamat tudom mit beszélek
ha köszönöm százszor mit ezerszer bántam
hogy csak félbe-szerbe teljesül az élet
és te megmaradtál álmom birtokában

azt hogy bántottalak volna tudhatom jól
hiszen erôs vagyok alakító kezû
az emberben annyi beste árnyék tombol
néha még nem ütni sem olyan egyszerû

volt-e? nem is volt hely más életnek bennem
mellettem is alig míg tartott küzdelmem
a parancs az volt hogy önmagam kell lennem
no hát: magam vagyok minden értelemben

Eszembe jut egy érzés, gyorsan kihányom magamból.
Illegek-billegek egy csészealjon ülve.
Lám a jobbik részem a latrinában landol.
Remekül mennek a dolgok magukból kiürülve.

Mondom neked

Magasba ülsz, lábad keresztbe ejtve
arcátlan elhagyod magad,
alkalmat adsz, és mintha rendjén lenne,
a lámpa fénye majd beléd tapad.

A levegő meg hosszu-hosszu szálon
a fogaid közt ki-beszáll.
Messze sodor és kicserél az álom.
Tükröd előtt fésülködöl tunyán.

Vagy olvasol, vagy kényesen leintesz,
vagy ásitasz, vagy éppen eszegetsz;
parázna vagy, kétség se fér e hithez,
parázna vagy, szeretsz vagy nem szeretsz.

Tulajdon árnyékoddal összefekszel,
mindegy neked, kivel-mivel;
de annyi karból hogy merülsz fel egyszer,
végűl minő medúzafő leszel?

A pusztulás a lábadnál dorombol,
miért nem űzöd már odább?
A pillantását keresgéled folyton,
és ujjaidon próbálod fogát.

Lekuporodol, s alólad a párna,
a halom párna fölmered,
mint néma hasábokból rakott máglya.
E pillanatban szinte értelek.

Parázna vagy, mondom neked, parázna,
– hallgass, míg végére jutok! –
de szíved alján embertelen árva,
s magad vagy, ki ezt elsőnek tudod.

Szemed

A szemed, olyan kék a szemed
Olyan szép a szájad, ma alszom Nálad
...vagy nem...

Az a nő, aki elhagyott, nem hagy nyomot
Szép szemedben
...majd én...

Viszlek én, mint Télapó a zsákját
Magam ajándékát, lángoló fáklyát
...lángol...

A kezed, mint ismeretlen vándor
Megsimogat százszor
szívem lángol

S ha már nem férek el benned
Úgy cserélünk testet
nagyobbra

A szemed... olyan kék a szemed...
Olyan szép a szemed...
Emlékezz vele

Da da da

Was ist los mit dir mein Schatz
geht es immer nur bergab
geht nur das was du verstehst
this is what you got to know
loved you though it didn't show

Ich lieb dich nicht du liebst mich nicht


Da da da Ich lieb dich nicht du liebst mich nicht

Soso du denkst es ist zu spät
und du meinst daß nichts mehr geht
und die Sonne wandert schnell
after all it's said and done
it was right for you to run


Ich lieb dich nicht du liebst mich nicht
Da da da Ich lieb dich nicht du liebst mich nicht

más

Más dolog halálosan szeretni /.../
és más dolog beteljesíteni a szerelmet.

Nyina

Most mondanám, de nem bírom.
Megtehetném, mégsem szidom.
Liliom volt az éjben, kósza sugár.
Látod Nyina, múlik már.

Ha ez a szívem, hát röhögnöm kell.
Bolondulj meg, élet, Istene! Nem érdekel.
Azért játszom, hogy éljek, és az is kell,
hogy Te is lásd, Nyina, milyen
az álmok pórázán égni el.

Most a vágyak házában kóbor kutyák.
Ábrándok oltárán gazdátlan szukák.
Vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál
Ó, csak Nyina jönne már!

Utáltam és szerettem,
Az lett megírva, hogy elvesszen.
Ez a szív ott a porban az egyetlen.
Láttam magamat a szemedben.

Táncolj, Nyina!

Finita...

Vége van. A függöny legördült,

Komisz darab volt, megbukott.

Hogy maga jobban játszott, mint én?...

...Magának jobb szerep jutott!

Én egy bolond poétát játsztam,

Ki lángra gyúl, remél, szeret -

Maga becsapja a poétát,

Kell ennél hálásabb szerep?!...



Kár, hogy kevés volt a közönség.

Nem kapott illő tapsokat,

Pedig ilyen derék játékért

Máskor kap rengeteg sokat.

Mert e szerep nem most először

Hozott magának nagy sikert:

Volt már olyan bolond poéta,

Aki magának hinni mert...



Én magam e csúfos bukásért

Vádolni nem fogom soha,

Ez volt az utolsó csalódás,

A szív utolsó mámora.

Egy percig újra fellángoltam,

Álom volt, balga, játszi fény;

Megtört egy kegyetlen játékon,

Leáldozott egy lány szivén...



Vége van. A függöny legördült,

Végső akkordot rezg a húr,

Elszállt a hitem, ifjuságom,

Utolszor voltam troubadour...

Eddig a vágy hevéért vágytam,

Most már a hitben sincs hitem,

Ártatlanság, szűzi fehérség

Bolond meséjét nem hiszem.



Vége van. A függöny legördült,

Komisz darab volt, megbukott,

Rám tán halálos volt a játék,

Magának érte taps jutott.

Így osztják a babért a földön,

Hol a szív sorsa siralom...

...Hány ily darab játszódott már le

Ezen a monstre-színpadon?!

Én gyenge voltam

Én gyenge voltam, kevés voltam,
nekem egyedűl az maradt,
hogy üdvödet szemmel kövessem.

Hosszú menet

Függönyök
Résnyire,
Táncos porszemek, a fény.
Jó ez így,
Az érkezés,
Szóval visszajöttem én.
Jó, hogy körbenézhetek,
Itt mindent régről ismerek,
A függönyt széjjelhúzom,
Na most kell megnyugodnom,
Most látok mindent nélküled.

Itt vagyok, itt maradok,
Hát tűnjetek el most, régi napok,
Az a hosszú menet,
Most már elmehet.

Túl leszek, rendbe' leszek,
Már távolodik az a hosszú menet,
Mennek régi napok,
Megnyugodhatok.

Kinyitom az ablakot,
Táguljon ki a világ,
Én ezen túl leszek, túl vagyok,
Ezen a bennem ott lépkedő rossz meneten.

Nem szabad, elfordulok,
És látom, hogy jönnek a régi napok,
Az a hosszú menet
Visszaérkezett.

Itt vagyok, itt maradok,
Porszemekként táncolnak régi napok,
Nem elég az idő,
Még nem lesz pihenő.

Végtelen hosszú menet,
Napok jönnek sorba', és régi hetek,
Hát a hosszú menet
Visszaérkezett.
Becsukom az ablakot,
Bennem legyen a világ,
Én ezen túl leszek, túl vagyok,
Ezen a bennem ott lépkedő rossz meneten.
Hosszú lesz, rám hagytad ezt,
Megszoktalak, évekre rám hagytad ezt,
Nem elég az idő,
Még nem lesz pihenő.

Végtelen, hosszú menet,
Nagy erejű évek és végtelenek,
Becsukom szememet,
Meneteljetek.

Menjetek, régi hetek,
Hónapok és évek és évtizedek,
Megy a hosszú menet,
Meneteljetek.

Egyedül, csak egymagam,
Velem szemben a világ,
Akkor is túl vagyok, túl leszek
Ezen a bennem ott lépkedő rossz meneten.

Végtelen, hosszú menet,
Nagy erejű évek és végtelenek,
Becsukom szememet,
Meneteljetek.

Easy Like Sunday Morning

Know it sounds funny
But I just can't stand the pain
Girl I'm leaving you tomorrow
Seems to me girl
You know I've done all I can
You see I begged, stole
And I borrowed
Ooh, that's why I'm easy
I'm easy like Sunday morning
That's why I'm easy
I'm easy like Sunday morning
Why in the world
Would anybody put charms on me?
I've paid my dues to make it
Everybody wants me to be
What they want me to be
I'm not happy when I try to fake it!
No!
Ooh,that's why I'm easy
I'm easy like Sunday morning
That's why I'm easy
I'm easy like Sunday morning
I wanna be high, so high
I wanna be free to know
The things I do are right
I wanna be free
Just me, babe!
That's why I'm easy
I'm easy like Sunday morning
That's why I'm easy
I'm easy like Sunday morning
Because I'm easy
Easy like Sunday morning
Because I'm easy
Easy like Sunday morning

A hallgatásról és hallgatókról

De hallgatni sincs mindig jogod; különösen, ha a fecsegő megszólal, előbb-utóbb felelned kell. Természetesen mi sem lenne vonzóbb, sem kényelmesebb, mint mindig és minden alkalommal hallgatni az emberek között, s csak műveden át szólani a világhoz - műveden át, ami lehet egy könyv vagy egy pár tisztességesen varrott cipő, vagy éppen csak a türelmes és kiegyensúlyozott létezés ténye. Ez lenne a legszebb; de az élet nem adja ilyen olcsón a megoldást. Hallgatnod kell, de nem úgy, mint aki kényelemből vagy gőgből, megvetésből hallgat; ehhez nincs jogod, mert ember vagy, s embertársaidnak joguk van kérdéseikre tőled is választ kérni. Nem, úgy kell hallgatnod, mint aki őriz valamit. S csakugyan, aki felelősséggel hallgat, mindig megőriz valamit: egy titkot, egy rangot, az emberi műveltség öntudatát. De néha beszélned is kell, le kell dobnod a hallgatás sötét palástját, meztelen testtel kell a porondra lépned, kezedben az emberi párharc méltányos fegyverével, az igazsággal. Ha az igazságot tagadja valaki, nincs jogod hallgatni.

Bizalom

S ha százszor is becsapnak, és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
és ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítnek,
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet.

De csöndes szóval, eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;

ki-be jár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!

Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mamut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.

A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Epilógus egy készülő fejlődésregényhez

élet-társaimnak


Nem emlékszem semmire: mindent tudok.
Mindent elmondtam. Kezdődhet a csend,
folytatódhat.
Ismét
gömb-boldoggá pihenhetnek a dolgok.
Pótolhatatlanok vagyunk, de nélkülözhetőek.

Milyen felemás

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.

Sink the pink

blow up

Valamit elfelejtünk,
elmulasztunk valamit,
elszalasztjuk, vagy elhalasztjuk.
És ez a majdnem-semmi attól fogva
jön, jön, nyomunkban van és egyszer csak
mérettelenné hatalmasodik, mint az éjszaka
csendjében egy padlóreccsenés.

Vádlón ne kutass a szívemben

Vádlón ne kutass a szívemben,
megvetlek örökre, ma lásd,
de imádom a fényt a szemedben
s a ravasz hitetést, a csalást.

Holtként kiterülve lefekszel,
s kérdőn hajolok föléd:
a róka halált így színlel
s ragadoz hollócsemetét.

De ki bánja? Ölelj: sose félek.
Hamis úgyis e vad lobogás.
Lelkem viharedzett lélek,
sokat érte goromba csalás.

Nem téged imádlak, drága,
csak árny vagy, echo-zene:
arcodban a más arc álma,
akinek csoda-kék a szeme.

Az a másik tán sose jámbor,
s látszatra - ki tudja? - hideg,
de a léptei fénysugarától
lelkem zuhatagja remeg.

Ilyet árnyba, tudom, sose vonhatsz,
s elmégy, ha akarsz, ha nem.
Te még befelé sem mondasz
hazugságot szelíden.

Megvetlek téged örökre,
de végül is ezt rebegem:
ha a menny s a pokol nem lenne,
kitalálnánk, hogy legyen.

Kockacukor

Van egy álmom, de nincsen túl jó
állapotban, megmutatom:
ott benn fekszik a völgy mélyén
megdughatod, mint a többit, hagyom


meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? kockacukor
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor
felállok az ágyon a párnát falhoz vágom és azt ordítom
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor

mindegyik hóhér
mindegyik hentes
mindegyik éhes
üres szegény
szegény kicsikém
látod most alszik
nyála a párnán
keltsd föl mer' én


meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? kockacukor
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor
felállok az ágyon a párnát falhoz vágom és azt ordítom
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor

Csak ennyi

Félbehagyott
Versek szegény, halkuló rebegése,
Félbehagyott
Sírás halkuló, békélt szepegése,
Félbehagyott
Küszködés békélt, mindegy-legyintése,
Csak ennyi, lásd,
Halkuló, békélt, mindegy-éltem vége.

Jó itt nekem
Kis, hajnali kávéház-zugban,
Jó itt nekem,
Hajnali, csendes mélabúban,
Jó itt nekem
Lassacskán, szépen végit várnom,
Csak ennyi, lásd,
Hajnali csendes elhalálozásom.

Csak sose sírj,
Nem volt az élet énhozzám kegyetlen,
Csak sose sírj,
Én voltam lusta, gyáva és ügyetlen,
Csak sose sírj,
Nem illet engem itten joggal semmi,
Csak ennyi, lásd,
Köszönni illedelmesen és menni.

Áldott az élet,
Ad kinek-kinek méltón, ahogy illik,
Áldott az élet,
Keze felém is illendően nyílik,
Áldott az élet,
Hullott kezéből rám is némi jó,
Csak ennyi, lásd,
Csendeske, fáradt rezignáció.

Isten veled,
Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek,
Isten veled,
Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek,
Isten veled,
Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon,
Csak ennyi, lásd,
Hogy én eltűntem és hiányzom.

Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Angyal

Sose hagyj el, én sem adlak
Se felhőknek, sem a madaraknak
Holdnak nem, talán a napnak
De nem ami elmúlt, csak a holnapnak.

Az égben sétálsz, mikor alszol
Még senkire nem haragszol
Darab szén csak a legszebb gyémánt
Vak voltam, ki egyszerre fényt lát
És süket és néma, mert nem figyeltem
Arra, hogy mit mond bennem az Isten
De nincsen vallás, és nincsen eszme
És lehet, hogy semminek nincs értelme
Hát ennyire egyszerű ez az élet
Az összes titok semmivé lett
Tudom a helyem, és tudom a dolgom
És nem kell már végig gondolnom, hogy a világ milyen gyáva
Akkor támad mikor senki se várja, mikor senki se látja
Lesből gyilkol, nem szemtől szembe
Esélyt sem hagy a győzelemre nekem.

De rajtam most már nincs hatalma
Nekem nem kell már a birodalma
Se hús, se kín, se szerelem
Mindent Te jelentesz nekem.

Gondolatok a pincében

A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra. Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek. Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltûnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami. - Cicus! - szólt oda a falábú házmesterkislány. - Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám? Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele. Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - õt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek elõle. Most jutott eszébe elõször, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik. Sõt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszõtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik? De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el se tudta képzelni.

Egy viszony-típus

életreszóló
távolmaradnivalónk
lehet egymástól

Tony Melendez

Trapéz és korlát

Sötéten hátat forditasz,
kisikló homlokodra
a csillagöves éjszakát
kezem hiába fonja.
Nyakad köré ezüst pihék
szelíd pilléi gyűlnek,
bizalmasan belém tapadsz,
nevetsz, - vadúl megütlek!

Sugárzó párkányon futunk,
elgáncsolom a lábad,
fölugrasz és szemembe kapsz,
sebezhetetlen állat!
Elszűkül arcod, hátra buksz,
vadul zuhanni kezdesz,
az éjszaka trapézain
röpűlsz tovább, emelkedsz

a rebbenő való fölé!
Kegyetlen, néma torna,
mégcsak nem is kiálthatok,
követlek szívdobogva,
merészen ellököm magam,
megkaplak és ledoblak,
elterülünk hálóiban
a rengő csillagoknak!

Most kényszerítlek, válaszolj,
mióta tart e hajsza?
Megalvadt szememben az éj.
Ki kezdte és akarta?
Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalan szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
mint elitélt fegyencek.

Vannak vidékek

vannak vidékek ahol
a fölösleges
kutya- s macskakölyköket
vízbe ölik vagy elevenen
eltemetik
de mielőtt még a szemük
kinyílt volna

de mielőtt még a szemük
kinyílt volna

Előled is Hozzád

Szeretni foglak tegnapig.
Jövőd múltamba érkezik
s múltadból érkezik jövőm.
Csak tegnapig szeress, de hőn.
Mielőtt megismertelek,
már szakítottam rég veled,
nem is tudtad, hogy létezem,
és szakítottál rég velem,
elváltunk végleg, mielőtt
megjelentünk egymás előtt,
én jobbra el - te balra át.
S most jobb a ballal egybevág.
Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
te érted ezt? A távozó
nem el, de feltűnik. Hahó,
hahó! Csak erre! Jőjj! Eredj!
Isten hozott! Isten veled!
Isten veled! Isten hozott!
Futok tőled s hozzád futok,
s te tőlem énhozzám haladsz,
előlem is hozzám szaladsz -
ki érti ezt? Ki érti azt?
Megfoghatatlan. Képtelen.
Szerelem ez? Alighanem.

You Shook Me All Night Long

She was a fast machine
She kept her motor clean
She was the best damn woman I had ever seen
She had the sightless eyes
Telling me no lies
Knockin' me out with those American thighs
Taking more than her share
Had me fighting for air
She told me to come but I was already there

'Cause the walls start shaking
The earth was quaking
My mind was aching
And we were making it and you -

Shook me all night long

Working double time
On the seduction line
She was one of a kind, she's just mine all mine
She wanted no applause
Just another course
Made a meal out of me and came back for more
Had to cool me down
To take another round
Now I'm back in the ring to take another swing

'Cause the walls were shaking
The earth was quaking
My mind was aching
And we were making it and you -

Shook me all night long

Mire megjössz

Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.

A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.

Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.

A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedűl tiéd,
kezdettől fogva neked készűlt
e nagyszerű egyszerüség.

Mint tagolatlan kosárember,
csak űl az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.

Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.

Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.

Shape Of My Heart

And those he plays never suspect
He doesn't play for the money he wins
He doesn't play for respect
He deals the crads to find the answer
The sacred geometry of chance
The hidden loaw of a probable outcome
The numbers lead a dance

I know that the spades are swords of a soldier
I know that the clubs are weapons of war
I know that diamonds mean money for this art
But that's not the shape of my heart

He may play the jack of diamonds
He may lay the queen of spades
He may conceal a king in his hand
While the memory of it fades

I know that the spades are swords of a soldier
I know that the clubs are weapons of war
I know that diamonds mean money for this art
But that's not the shape of my heart

And if I told you that I loved you
You'd maybe think there's something wrong
I'm not a man of too many faces
The mask I wear is one
Those who speak know nothing
And find out to their cost
Like those who curse their luck in too many places
And those who fear are lost

I know that the spades are swords of a soldier
I know that the clubs are weapons of war
I know that diamonds mean money for this art
But that's not the shape of my heart

Ima

léptedért lettem:
utad vagyok - célod nem.
Lassan fuss rajtam

A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

Valami örök

Valami örök tovasuhogás
valami csöndbe, puha végtelenbe,
valami tegnap, mely mintha ma lenne,
valami vízalatti ragyogás,
valami messze, panasznéma gyász,
valami jaj, melynek már nincs keserve,
valami vágy, s a vágy tilalma benne,
valami könnyű, szellőhalk varázs,
valami, ami nem is valami,
valami még kevesebb, az,
ami valami tűntén kezd csak sejleni,
valami árnyhűs rejtelem,
valami, ami újul szüntelen,
valami gyors, lőtt seb a szívemen.

Szigeten

Ki miért küzd és mit tanít
engem többé nem érdekel,
oly megkínzottan hagytam el
korom szemeit s füleit.

Túlkorán túlsok túlközel
jutott hozzám s megundorodtam.
maradjon minden úgy, ahogy van,
szívem a jobbért nem perel.

Csöndes remete lett a harcos:
köztetek járok, de utamhoz
nem akárkinek útja hajlik.

Megjön az én időm is: addig
őrzöm egyetlen életem,
magamban, mint egy szigeten.